Hirdetés

Dobogón a háromszéki motorosok

Tompa Krisztián összetettben vezeti a román bajnokságot
Fotó: FRM

2025. április 15., 08:50

Dobogós helyen zárták a háromszéki motorosok az országos motokrossz-bajnokság 2. fordulóját, Tompa Krisztián második, Ördög Zoltán pedig harmadik lett a ciolpani-i TCS Racing Parkban megtartott erőpróbán.

2025. április 15., 08:50

A sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián számára nem úgy alakult a versenyhétvége, ahogy előzőleg eltervezte. A kilencszeres román bajnok a mért edzésen szoros csatában hajszálnyival lemaradt nagy vetélytársa, Cabal George mögött, majd a vasárnapi, első futamon egy rossz rajtot követően visszacsúszott a középmezőnybe, de remek versenyzéssel innen visszatornázta magát az első helyre. A második futamban másodikként intették le.

„Egyáltalán nem feküdt nekem ez a pálya, ami nem volt megfelelően előkészítve. Ebben most ennyi volt, várom a következő versenyhétvégét” – nyilatkozta a Székely Sportnak Tompa Krisztián, aki két forduló után összetettben vezeti a hazai pontvadászatot, és fejben már az április utolsó hétvégéjén esedékes Balkán-bajnokság 3., sevlievói fordulójára készül. A motokrosszbajnoktól azt is megtudtuk, hogy a szakszövetség illetékes bizottsága szerdán tárgyalja a balși-i szezonnyitón letett óvását.

Hirdetés

Kapcsolódó

Az ozsdolai Ördög Zoltán egy hatalmas esést követően pattant újra nyeregbe https://sport.szekelyhon.ro/egyeb-sportok/korhazban-zarta-a-futamot-ordog-zoltan , aminek utóhatásait megérezte a hétvégi versenyen. Harmadikként végzett az edzésen, majd az első futamban is. A második futamban aztán nagyot alakított, ellopta a rajtot, majd sokáig az élen motorozott, azonban pechjére technikai probléma akadályozta meg abban, hogy megtartsa pozícióját.

Ördög Zoltán nagyot motorozott, de gumidefekt nehezítette meg a dolgát •  Fotó: FRM Galéria

Ördög Zoltán nagyot motorozott, de gumidefekt nehezítette meg a dolgát
Fotó: FRM

„Végig éreztem, hogy még nem vagyok tökéletes fizikai állapotban, de mindenkit – saját magamat is beleértve – megleptem a második futamon. Nagyon boldog vagyok, hogy elől tudtam motorozni, bebizonyítottam, hogy nem lehetetlen. Sajnos 4-5 perccel a vége előtt első defektet kaptam, így pedig lehetetlen volt megőrizni az első helyet” – részletezte Ördög Zoltán, akinek be kellett érnie a harmadik hellyel.

Román motokrossz-bajnokság, 2. forduló, MX1 kategória: 1. Cabal George (Vectra Zernyest, KTM) 47 pont, 2. Tompa Krisztián (Sugás Motoros Klub, Yamaha) 47, 3. Ördög Zoltán (Top Cross TCS, KTM) 40.

A román bajnokság május 3–4-én folytatódik.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Néhány indulatos szurkoló miatt szenved a GYHK

Sajnálatos események történtek a lelátón a Gyergyói Hoki Klub legutóbbi hazai mérkőzésén, amelyet követően a vezetőség közleményt adott ki, ebben megpróbálták nyugalomra inteni, ugyanakkor figyelmeztették is a csapat szurkolóit.

Elképesztő, máris kirúgták a Sportklub edzőjét

Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.

Székelyhon

Székelyudvarhelyi csillag született a magyarországi tehetségkutató színpadán – videóval

Elkápráztatta a közönséget és a zsűrit is a székelyudvarhelyi apa-lánya duó: Kristóf Béla és Rebeka tarolt a Csillag születik tehetségkutató műsorban bemutatott produkciójukkal.

`
Krónika

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?

Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Krónika

Kifütyülték a miniszterelnököt Gyulafehérváron, az államfő Bukarestben „népfürdőzött” a román nemzeti ünnepen

Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.

Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ez is érdekelheti

Incze Kriszta karrierje legnehezebb éve után visszatalált régi formájához

A többszörös hazai bajnok és Európa-bajnoki érmes Incze Kriszta hosszú sérülésből visszatérve diadalmaskodott az országos bajnokságon. A háromszéki birkózó karrierje legnehezebb évének nevezte az ideit, de reméli, hogy a nehézségeket maga mögött hagyta.

A csíki versenyzők voltak fölényben az országos csocsóbajnokságon

Kiemelkedő hétvégét zártak a csíkszeredaiak az országos csocsóbajnokságon: Szőcs Hunor egyéniben és Dragoș Cîrlan oldalán párosban nyert bajnoki címet a felnőtt mezőnyben, ahol a férfi egyes döntőt éppen egymás ellen vívták.

A teqball hazatért Székelyudvarhelyre, kezdődik a világbajnokság

A nyolcadik város lesz a sorban, ahol megrendezik a teqball-világbajnokságot. Székelyföld legnagyobb sporteseménye rajtra készen, a főszereplők nagy része már a helyszínen hangol.

Nyelvtudás nélkül kezdte, Ázsiában nyert érmet a vébén – Bács Rita felemelő története

Mindössze két éve lépett be először edzésre, nemrég pedig már világbajnoki érmet hozott haza: a háromszéki Bács Rita története ritka példája annak, amikor a tehetség, a szorgalom és a belső tartás egyszerre robban be egy fiatal sportoló életébe.

Elhódították a felnőtt csapatbajnoki címet a marosvásárhelyi birkózók

Egyéniben két aranyérmet szereztek, csapatban megnyerték az országos bajnoki címet a marosvásárhelyi birkózók a Resicabányán megrendezett felnőtt országos birkózó-bajnokságon.

Középpontban az FK Csíkszereda hazai kupamérkőzése

Elkezdődik a labdarúgó Román Kupa csoportkörének második fordulója, az FK Csíkszereda kedden késő délután hazai pályán a Galaci Oțelul ellen játszik.

Történelmi csíki siker a bowling-világbajnokságon: aranyérmet nyert a Dragnia–Balázs-Bécsi páros

Sporttörténeti pillanatot írt Románia férfi bowlingválogatottjának párosa Hongkongban: Mihai-Alin Dragnia és a csíkszeredai Balázs-Bécsi Máté aranyérmet szerzett a 2025-ös IBF World Championships férfi páros versenyszámában.

Sepsi OSK–Poli, pályán a magyar és román lányok – hétfőn a tévében

A Sepsi OSK és a Jászvásári Poli meccsével zárul a labdarúgó 2. Liga 15. játéknapja, az utolsó fordulót rendezik a női kézilabdavébé csoportkörében, kiderül, hány ponttal lép tovább a magyar és a román válogatott.

Kőkeményen odatették magukat – székely dominancia a ketrecben

Székelyudvarhely újra bizonyította, hogy tökéletes házigazdája a küzdősportoknak: szombaton este szinte felrobbant a városi sportcsarnok a Hargita Fight Night harmadik kiadásán. A székely harcosok bombaformában voltak és kiütötték ellenfeleiket.

Igazi sportkavalkád vasárnap a tévében

Számos eseményt követhetünk vasárnap a képernyőn, többek között folytatódik a női kézilabda-világbajnokság, javában a zajlanak a téli sportok versenyei, a Forma-1 mezőnye Katarban áll rajthoz, a topcsapatok közül pályára lép a Real Madrid.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!