Hirdetés

Ditrocks Hard Enduro: kemény megpróbáltatás, kivételes adrenalin és környezetvédelmi akció

Fotó: Ditrocks Hard Enduro

2025. július 14., 18:48

A 2025-ös Ditrocks Hard Enduro, ahogy mindig, most is embert próbáló kihívásokkal várta a motorosokat: a Romániai Hard Enduro Bajnokság negyedik fordulóját is jelentő viadalt immár nyolcadik alkalommal rendezték meg Ditróban.

2025. július 14., 18:48

A Ditrocks Hard Enduro versenyre idén 14 országból érkeztek terepmotorosok, összesen 156 versenyző szállt nyeregbe. Amellett, hogy Európa számos országának endurósai itt voltak, olyan távoli helyekről is eljöttek, mint például az Egyesült Államok, Ausztrália, Costa Rica vagy Új-Zéland.

•  Fotó: Ditrocks Hard Enduro Galéria

Fotó: Ditrocks Hard Enduro

Hirdetés

A pénteki prológ során a Magor Csárda mellett egy igazán kemény megpróbáltatást jelentő pályán köveken, farönkökön, és más akadályokon kellett túljutni,

kivételes adrenalinban gazdag látványt nyújtva a nézők tömegének.

•  Fotó: Ditrocks Hard Enduro Galéria

Fotó: Ditrocks Hard Enduro

Sokan voltak szombaton és vasárnap is az erdei utakon kialakított versenyterepen is, szurkolva a versenyzőknek, akik közül az erősebb kategóriákban nevezők 80, majd 70 kilométert kellett teljesítsenek. A viadal gördülékenyen, és balesetmentesen zajlott le – mondta el a Székely Sportnak a főszervező Kovács Balázs.

•  Fotó: Ditrocks Hard Enduro Galéria

Fotó: Ditrocks Hard Enduro

A profi kategóriában idén a szlovákiai David Cyprian diadalmaskodott 5 óra 49 perc 11 másodperces összesített időeredménnyel, megelőzve a tavalyi győztest, Románia legjobbját, Józsa Norbert Leventét.

Kovács Balázs közölte, hogy a Ditrocks Hard Enduro egy környezetvédelmi akciót is megszervez, minden versenyző után tíz fát ültetnek, így

összesen 1560 facsemetét ültetnek el az őszi időszakban.

•  Fotó: Ditrocks Hard Enduro Galéria

Fotó: Ditrocks Hard Enduro

A Ditrocks Hard Enduro 2025 dobogósai:

Profi kategória
1. David Cyprian (Szlovákia – 5:23:16)
2. Józsa Norbert Levente (Románia)
3. Felix Bahker (Németország)

Expert kategória
1. Justin Elizondo (Costa Rica – 4:57:12)
2. David Ioan Ignat (Románia)
3. William Yeoman (Új-Zéland)

Veteránok
1. Zdenek Cyprian (Szlovákia – 5:49:11)
2. Bart Stroişteanu (Románia)
3. Adam Poole (Ausztrália)

Hobbi kategória
1. Yali Tal (Izrael – 3:52:48)
2. Eduard Vlad Petcu (Románia)
3. Ioan Chiujdea (Románia)
Nők
1. Mihaela Isabela Ioniță (Románia – 8:22:31)
2. Tóth Krisztina (Románia)
3. Barabás Ágoston Andrea (Románia)

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan történelmi igazolás: magyar játékost szerződtet a Steaua

Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

`
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ez is érdekelheti

Pályán az FK Csíkszereda, Fradi–Újpest és futsal-Eb-döntő – szombaton a tévében

Hazai meccs vár szombaton az FK Csíkszeredára, az Aradi UTÁ-t fogadja, az este kolozsvári derbivel zárul. Az NBI-ben Fradi–Újpest rangadó lesz, folytatódik a téli olimpia, döntőznek a teremlabdarúgó-Eb-n. Minden közvetítés egy helyen.

Az alkotmánybíróság elodázta a döntést a Novák-törvényről

Az alkotmánybíróság elnapolta a döntést Nicușor Dan államfő „Novák-törvényt” kifogásoló beadványával kapcsolatosan, amelyben aggályokat fogalmaz meg a sportklubok számára kötelezővé váló úgynevezett 40 százalékos szabályról.

Idén nem raliznak a Barcaságban – itt a 2026-os versenynaptár

Komoly átalakulás előtt áll a romániai ralisport: a több mint fél évszázados múlttal rendelkező Brassói Rali pénzügyi okok miatt kikerült a 2026-os versenynaptárból, míg a Hargita Rali lesz a második fordulója az idei nyolcfutamos bajnokságnak.

Éremért küzd a svájci rangos versenyen Szőcs Bernadette

A női és férfi mezőnyben a kontinens legjobb tizenhat asztaliteniszezőjét vonultatja fel a hétvégén Montreaux-ban zajló nagyszabású verseny, amelyen Szőcs Bernadette harmadik kiemeltként az éremszerzésre hajt.

Még tanulnia kell a döntők lélektanát a magyar női pólóválogatottnak

Bár az arany a hollandoké lett, a magyar női pólóválogatott bizonyította, hogy tartósan a világ élvonalához tartozik. Cseh Sándor együttese egy éven belül már harmadszor jutott fináléba, az Eb viszont megmutatta: a döntők lélektanát még tanulni kell.

Szétszórt helyszínek, új sportág, magyar remények – indul a milánói–cortinai téli olimpia

Olaszország ismét téli olimpiát rendez: pénteken Milánóban kerül sor a megnyitóra, miközben a versenyek több alpesi helyszínen zajlanak. A magyar csapat pontszerző helyekben, esetleg egy éremben bízik, a román a részvételnek is örvendhet.

Középpontban a téli olimpia nyitóünnepsége – pénteken a képernyőn

Pénteken este a nyitóünnepséggel hivatalosan is elkezdődik a milánói-cortinai téli olimpia, addig műkorcsolya, culing és női jégkorong szerepel a programban. Pályán a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, kezdődik a hétvégi forduló a Szuperligában.

Pontosabban lőttek a hollandok, ötöspárbaj után Eb-ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott ezüstérmet szerzett a funchali Európa-bajnokságon, miután a döntőben a rendes játékidőben elért 10–10-es döntetlent követően ötméteresekkel 15–13-ra alulmaradt Hollandiával szemben.

Az Eb-aranyért szállnak vízbe a magyar csajok, foci és tenisz – a csütörtöki sportműsor

A hollandok lesznek az ellenfelei a magyaroknak a női vízilabda Európa-bajnokságon. Zárul a labdarúgó Szuperliga 25. fordulója. Folytatódik a téli olimpia.

Szegeden is kitettek magukért a csíkszéki cselgáncsozók

Eredményesen zárták az idei első Első Beton – Magyar Kupát a csíkszéki utánpótlás dzsúdósok: a rangos nemzetközi tornán öt ország kilencszáz judokája lépett tatamira, a három csíkszéki klub versenyzői pedig összesen tizenegy érmet szereztek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!