Hirdetés

Debrecenben rajtol a székely körverseny

Gyönyörű tájakon, mindhárom székely megyét átszelve haladnak majd a kerékpározók. Archív
Fotó: Pinti Attila

2022. június 30., 10:21

Szintet lép idén Székelyföld Kerékpáros Körversenye. Az augusztus 9-13. közötti időszakra tervezett nemzetközi sportesemény Debrecenből rajtol, az első magyarországi szakaszt követően a mezőny Erdélybe költözik, a következő négy etapon Maros, Hargita és Kovászna megyéken halad át a karaván.

2022. június 30., 10:21

Idén májusban Magyarországról rajtolt a világ egyik legnagyobb kerékpáros viadala, az olasz kerékpáros körverseny. A Giro d’Italia mintájára az augusztusban esedékes székelyföldi körversenynek a történelmi Tiszántúl, Debrecenben lesz a rajtja.

Hirdetés

A szervezők még keményen dolgoznak a részleteken, a szakaszok azonban már körvonalazódtak. Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere elmondta, hogy továbbra is a hargitai megyeszékhely a főtámogató, a székely körverseny pedig a következő tanácsülés napirendi pontjai között is szerepel.

Az esemény honlapján olvasható adatok szerint a csapatbemutatónak és az első szakasznak Debrecen lesz a házigazdája. A második etap Marosvásárhelyről rajtol és Csíkszeredában zárul, a harmadik szakaszon Csíkszeredából Sepsiszentgyörgyre kerekeznek a sportolók, a negyedik versenynapon Sepsiszentgyörgyről indulva, Erdővidéken át Székelyudvarhelyre érkeznek, a zárószakaszon pedig a Székelyudvarhely – Bucsin-tető – Gyergyószentmiklós – Csíkszereda útvonalon haladnak.

A 16. Székelyföld Kerékpáros Körverseny tervezett útszakasza

1. szakasz (augusztus 9.): Debrecen, 7x13,1 km.
2. szakasz (augusztus 10.): Marosvásárhely – Nyárádszereda – Szováta – Szentegyháza – Lövéte – Kirulyfürdő – Csíkszereda (161 km).
3. szakasz (augusztus 11.): Csíkszereda – Sepsibükszád – Kézdivásárhely – Sepsiszentgyörgy (136 km).
4. szakasz (augusztus 12.): Sepsiszentgyörgy – Barót – Székelyudvarhely – Hargitafürdő (144 km).
5. szakasz (augusztus 13.): Székelyudvarhely – Zetelaka – Bucsin-tető – Gyergyószentmiklós – Csíkszereda (149 km).
szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Kirúgták a Sepsi OSK korábbi edzőjét a harmadosztályú klubtól

Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.

Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

`
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

Csíkborzsova felkerült az atlétika térképére

Harmadik alkalommal rendezik meg szombaton, május 2-án a Csíkborzsova Maratont, amelyre már több mint 300-an neveztek. A rendezvény nemcsak sportesemény, hanem közösségi ünneppé is vált.

Csíkszeredában avattak győzteseket a fallabda Román Kupában

Három év után ismét Csíkszereda adott otthont a fallabda (squash) Román Kupának: az ifjúsági és veterán kategóriák küzdelmeire közel ötven sportoló nevezett.

A favoritok között a román női asztalitenisz-válogatott a világbajnokságon

Hétvégén megkezdi szereplését a Londonban zajló világbajnokságon a román női asztalitenisz-válogatott, amely a nyolc favorit között kapott helyet. A férfi együttes két magabiztos győzelemmel indította a tornát és közel került a továbbjutáshoz.

A vb-házigazdával csatáznak a romániai hokisok, elődöntők az európai kupákban

Csütörtökön kora délután játssza második mérkőzését a romániai jégkorong-válogatott a divízió I/B világbajnokságon, ellenfele a házigazda Kína lesz. Az esti programban a két kisebbik európai kupasorozatban is megrendezik az elődöntők első találkozóit.

Hokivébé-rajt, BL-elődöntő és finálék a képernyőn

A romániai válogatott számára is megkezdődik a jégkorong-világbajnokság, a Szeged a kézilabda-BL-ben harcol a négyes döntőbe jutásért, a foci-BL-ben pedig egymásnak feszül az Atlético Madrid és az Arsenal – szerdán a tévében.

Taroltak a VSK Csíkszereda tájfutói Sinaián

Különleges, nagy szintkülönbségű városi hosszútávon versenyeztek Sinaián a csíki tájfutók, akik a Peleș kastély környékén rendezett viadalon négy aranyérmet és egy bronzot szereztek.

Szezonvégi hullámzás, történelmi bemutatkozás és vébé előtti izgalmak – Helyzetbe hozunk!

Miközben a romániai jégkorong-válogatott ráhangolódott a kínai világbajnokságra, az FK Csíkszereda pontot szerzett Nagyszebenben, a Sepsi idegenben botlott, székely játékvezető mutatkozott be a 2. Ligában – ismét eseménydús hetet elemeztünk.

Élen a háromszéki motorosok: Tompa és Ördög is megnyerte kategóriáját

A román motokrossz-bajnokság a Dâmbovița megyei Moreni-ben folytatódott a 2. fordulóval, ahol a sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián újfent kenterbe verte a mezőnyt, de győztesen tért vissza a kulcscsonttörésből lábadozó Ördög Zoltán is.

Józsa Norbert mindenkit maga mögé utasított a szezonrajton

Győzelemmel indította az idei szezont az országos hard enduro bajnokságban a korondi motorversenyző. A tízszeres aranyérmes Józsa Norbert Levente célja, hogy ebben az idényben is felérjen a csúcsra.

A címvédő ellen játszik a Sepsi-SIC, PSG–Bayern-elődöntő a BL-ben – a keddi sportműsor

Fontos mérkőzés vár a Sepsi-SIC-re a teremlabdarúgó élvonal felsőházi rájátszásában, miközben elrajtol a Bajnokok Ligája első elődöntője. A keddi kínálatban tenisz, kosárlabda és kézilabda is szerepel.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!