Hirdetés

Deák Zsombor profi triatlonista három földrészen kergeti az álmait

Május 18-án Montenegróban versenyez
Fotó: Deák Zsombor személyes archívuma

2025. május 08., 18:31

A triatlon a legnehezebb sportágak közé tartozik: egy 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és 42 km szaladásból álló Ironman verseny fizikailag hatalmas megterhelést jelent a sportolóknak. A többszörös világkupa-dobogós Deák Zsombort kérdeztük.

2025. május 08., 18:31

– Hogyan lesz valakiből hivatásos triatlonista, avagy profi vasember?

– Számomra az első nagy lépés a profivá válás felé az volt, amikor 2013-ban úgy döntöttem, hogy Ausztráliába költözöm, mert ott vannak a legjobb atléták és körülmények, és olyan tudást akartam szerezni, amivel felzárkózhatok a világelithez, ez nagyon motivált. Ez a döntés megváltoztatta az életemet. Azzal volt szerencsém, hogy volt kint rokonom, de így sem volt könnyű, mert amit addig itthon felépítettem, az lenullázódott, senki sem ismert, sőt, pár évvel ezelőtt még a romániai triatlonról sem hallott senki. Tanulóvízummal mentem ki, így nyilván tanulnom kellett, mellette dolgoztam, és nyilván a leglényegesebb, amiért kimentem, sportoltam is. Nagyon kemény időszak volt.

Körülbelül egy évre rá indultam az első versenyemen, és sikerült a negyedik helyen végeznem, ami bomba meglepetés volt, senki nem tudta ki vagyok, senki nem számított rá, és igazából ekkor kezdődött a profi karrierem, szponzorok, meghívások. 18 éve triatlonozom, és ebből körülbelül 12 éve versenyzem profi szinten. Bár a COVID-időszak egy kicsit megtörte a lendületet, de ez akkor is egy hosszú út, amire büszke vagyok.

– Hogyan sikerült az előző idényed?

Hirdetés

– Az előző szezon sajnos nem sikerült jól. Magánéleti nehézségek is közrejátszottak, amelyek mentálisan megviseltek, és ez kihatott a teljesítményemre is. Ahogy gyakran előfordul: ha fejben nincs rendben az ember, azt a fizikai eredmények is tükrözik. Egyedül a kotori versenyen sikerült egy második helyet szereznem, de a szezon többi része nem alakult jól. Őszintén szólva, már nagyon vártam, hogy ennek az időszaknak vége legyen.

– Egy ilyen jellegű versenyen, feltehetően, a holtpontok sem ritkák.

– Ez a kulcskérdés, mennyire tudsz ott lenni fejben fél napon keresztül, minél inkább tudsz koncentrálni, annál előrébb fogsz végezni. Ha egy 9 órás versenyről beszélünk, nyilván képtelenség 9 órát maximálisan koncentrálni, mert egyértelműen vannak külső behatások, és az a döntő szempont, hogy ezeket hogyan tolerálod.

És az is döntő, hogyan kezeled a holtpontokat, mert egy-egy ilyen versenyen nem egy holtpont jelentkezik, hanem mondjuk tíz, és nem mindegy, mennyire engeded ezeket elgyökerezni. Szóval nagyon ott kell lenni fejben, ez egy mentális sport, de ez, mondjuk, minden sportra igaz, egy tornásznak nagyon erős koncentrációra van szüksége arra a pár percre, amennyi rendelkezésére áll, hogy bemutassa azt, amire hosszú hónapok óta készül, nekünk lehet, hogy nem kell pont ugyanekkora koncentráltság, de kitartás viszont rengeteg kell.
Folyamatosan feszegeti határait •  Fotó: Deák Zsombor személyes archívuma Galéria

Folyamatosan feszegeti határait
Fotó: Deák Zsombor személyes archívuma

– A fizikai felkészülés mellett a pszichikai is ugyanolyan fontos?

– Én például ennyi év triatlonozás után úgy érzem, hogy egy verseny kimenetele sokszor azon áll vagy bukik, hogy milyen állapotban vagyok mentálisan. Nyilván a fizikai felkészültség is fontos, de ha jó mentális állapotban vagyok, akkor akár egy gyengébb teljesítménnyel is sokkal többet ki tudok hozni belőle, és ez fordítva is igaz, hiába vagyok csúcsformában, ha nem vagyok ott fejben, akkor bukni tudom a versenyt. A felkészülés során külön hangsúlyt fektetek a mentális edzésre.

– Hogyan készül egy profi triatlonista a versenyszezonra?

A legfontosabb az alapozás, és ehhez ideális környezetre van szükség. Én mindig hosszabb időre elutazom valahova, ahol melegben, jó körülmények között tudok edzeni. Az utóbbi években ez Thaiföld vagy Ausztrália – idén például három hónapot töltöttem Thaiföldön, egy hónapot pedig Ausztráliában. Ilyenkor nagy volumenű alapállóképességi edzéseket végzek, ami az egész szezonra stabil alapot ad.

– Hogy érzed, készen állsz az előtted álló szezon kihívásaira?

– A tavalyi év után sikerült megújulni, mentálisan is, fizikailag is. A thaiföldi edzőtábor alatt rengeteg minőségi munkát tudtam elvégezni, így bizakodó vagyok, hogy idén egy igazán jó szezon jön.

– Milyen versenyek szerepelnek az idei versenynaptáradban?

– A szezont egy tajvani versennyel kezdtem, ami inkább felkészülési állomás volt, nem fő cél.

Az első igazán fontos megmérettetés a május 18-án esedékes Kotori Ironman 70.3 lesz, majd a szezon első felének a legfőbb pontja a nagyváradi országos bajnokság hosszútávon június 7-én. Itt szeretnék igazán jól szerepelni: konkrét célom a pályacsúcs megdöntése.

Az év második felében egy újabb Ironman van tervben, várhatóan Mexikóban.

Jó nagy adag elszántság, elhivatottság és kitartás szükségeltetik az Ironman viadalokhoz, Deák Zsombor egyiknek sincs híján •  Fotó: Deák Zsombor személyes archívuma Galéria

Jó nagy adag elszántság, elhivatottság és kitartás szükségeltetik az Ironman viadalokhoz, Deák Zsombor egyiknek sincs híján
Fotó: Deák Zsombor személyes archívuma

– Milyen célokat tűztél ki magadnak idénre?

– A nagyváradi pályacsúcs mindenképpen cél, de még inkább az, hogy egy nehezebb szezon után újra ki tudjam hozni magamból azt, ami bennem van. A nagyváradi verseny lesz az első hazai futamom, de nem az utolsó, tervezek még helyi és környékbeli versenyeken is indulni a szezon során. Az év második felében szeretnék újra nemzetközi szinten versenyezni, és a Top 10-be kerülni nagy versenyeken, úgy érzem, ez abszolút reális cél.

– Mit szeretsz a legjobban Ázsiában? Vagy akár Ausztráliában? Nehéz volt beilleszkedni egy teljesen más környezetbe?

– Ha viccesen kezdeném: a meleget. De komolyra fordítva a szót, azt, hogy ezek a helyek tökéletesek edzésre: kiváló körülmények, nyugodt környezet. Thaiföldre például rendszeresen visszajárok, szeretem az ottani életstílust, az ételeket, és azt, hogy sok nemzetközi sportoló edz ott. Ausztrália pedig különösen közel áll hozzám, ott éltem egy ideig, az egyik kedvenc országom lett. Ami a beilleszkedést illeti: ha az ember tisztelettel áll a helyi kultúrához, akkor bárhol otthon érezheti magát. Ázsiában különösen értékelem az emberek kedvességét, nyitottságát, például Thaiföldön szinte mindenki mosolyog, és ez a mindennapokat is sokkal pozitívabbá, élvezhetőbbé teszi.

– Körbejártad a világot, melyik hely a legkedvesebb számodra?

Egyértelműen Ausztrália. Ha röviden kéne összefoglalnom: az életstílus miatt. Egyszerű, de teljes életet lehet ott élni, pont azt adja, amire nekem szükségem van.

– Mit szeretsz legjobban a választott hivatásodban?

– Azt, hogy azt csinálhatom, amit a legjobban szeretek. Az edzések nem kényszerként vannak jelen az életemben, szeretem őket. Motivál, hogy nap mint nap fejlődhetek, és bár a sport által megkövetelt életstílus nem mindig könnyű, mégis ez az, ami megtart a pályán immár sok éve.

„A célom, hogy egy nehezebb szezon után újra ki tudjam hozni magamból azt, ami bennem van” •  Fotó: Deák Zsombor személyes archívuma Galéria

„A célom, hogy egy nehezebb szezon után újra ki tudjam hozni magamból azt, ami bennem van”
Fotó: Deák Zsombor személyes archívuma

– Mit csinálsz, amikor éppen nem sportolsz? Hogyan töltekezel?

– A sok utazás egyben a hobbim is, szeretek új helyeket felfedezni. Emellett a kávézás is közel áll hozzám, különösen a kávékészítés világa, az ízek felfedezése. És persze ott vannak a mindennapi dolgok, sportolóként is ugyanolyan hétköznapi életem van, mint bárki másnak.

Mit jelent az Ironman?

Az Ironman nem más, mint egy triatlon verseny. A klasszikus triatlon sportban többféle táv létezik, melyek közül kettő, a közép és a hosszú táv kapcsán használják az Ironman kifejezést. Míg a középtávot, mely 1,93 km úszásból, 90,12 km kerékpározásból és 21,1 km futásból áll, a köznyelvben fél Ironmannek nevezik, addig a hosszú távot a maga 3,86 km úszásával, 180,25 km kerékpározásával és 42,195 km futásával Ironmannek hívják. Azonban a köznyelvben használt Ironman kifejezés nem használható minden Ironman távú versenyen, mivel az Ironman egy jogilag levédett brand, melynek kizárólagos tulajdonosa a World Triathlon Corporation (WTC). Az Ironman brand alatt futó versenyeken garantált a magas színvonalú szolgáltatás. Ehhez hasonló az európai Challenge sorozat, amely szintén Ironman távú triatlon versenyeket rendez, az Ironmanhez hasonló színvonalon.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Középpontban a téli olimpia nyitóünnepsége – pénteken a képernyőn

Pénteken este a nyitóünnepséggel hivatalosan is elkezdődik a milánói-cortinai téli olimpia, addig műkorcsolya, culing és női jégkorong szerepel a programban. Pályán a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, kezdődik a hétvégi forduló a Szuperligában.

Pontosabban lőttek a hollandok, ötöspárbaj után Eb-ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott ezüstérmet szerzett a funchali Európa-bajnokságon, miután a döntőben a rendes játékidőben elért 10–10-es döntetlent követően ötméteresekkel 15–13-ra alulmaradt Hollandiával szemben.

Az Eb-aranyért szállnak vízbe a magyar csajok, foci és tenisz – a csütörtöki sportműsor

A hollandok lesznek az ellenfelei a magyaroknak a női vízilabda Európa-bajnokságon. Zárul a labdarúgó Szuperliga 25. fordulója. Folytatódik a téli olimpia.

Szegeden is kitettek magukért a csíkszéki cselgáncsozók

Eredményesen zárták az idei első Első Beton – Magyar Kupát a csíkszéki utánpótlás dzsúdósok: a rangos nemzetközi tornán öt ország kilencszáz judokája lépett tatamira, a három csíkszéki klub versenyzői pedig összesen tizenegy érmet szereztek.

Csillog-villog a Sepsi Aréna új padlóburkolata

Az előzetes várakozásokhoz képest hosszabb ideig tartott, ám megérte várni: új, kiváló minőségű, többfunkciós padlóburkolatot került a Sepsi Arénába, amely várhatóan hosszú évekig szolgálja majd Sepsiszentgyörgy sportéletét.

Idegenben játszik az FK Csíkszereda és a CFR, kezdődik a téli olimpia – a szerdai sportműsor

Újabb kiszállás vár az FK Csíkszeredára és a Kolozsvári CFR együttesére, közben megkezdődnek a téli olimpia küzdelmei is. A kínálatban kerékpár, futsal, kosárlabda, sznúker és röplabda is szerepel.

Döntőbe jutott a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután az elődöntőben ötméteresekkel 12–11-re legyőzte a görög csapatot.

Közel egy tucat érmet szereztek a székelyföldi dzsúdósok a kolozsvári viadalon

Eredményes hétvégét zártak a székelyföldi korosztályos dzsúdósok a kolozsvári Transilvania Kupán, ahol tizenegyen állhattak dobogóra.

Átalakulóban az FK, hokis meglepetések és az időkérés árnyoldala – Helyzetbe hozunk!

A legújabb részben górcső alá vesszük az FK Csíkszereda háza táján zajló komoly játékosmozgásokat. Megvitatjuk a télies viszonyok hatását a meccshangulatra, valamint kielemezzük a fehérvári utánpótlásnevelésnek Erste Ligára gyakorolt hatását.

Az Eb-döntőért küzd a magyar vízilabdacsapat, hétközi forduló kezdődik a Szuperligában

A görögökkel játszik a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokság első elődöntőjében, három mérkőzéssel elkezdődik a hétközi forduló a labdarúgó Szuperligában. Kupameccsek mellett tenisz, sznúker és pályakerékpározás található a keddi kínálatban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!