A CSM Focșani ellen 33–26-ra megnyert bajnokit követően a Román Kézilabda-szövetségtől (FRH) érkezett információk szerint a negyeddöntős párharc első mérkőzését szerdán rendezték volna meg.
Vasárnap a handbalvolei.ro honlapon már keddet jelölték meg a mérkőzés napjaként, míg hétfőn délben az FRH hivatalos oldalán megjelent információk szerint az SZKC–Konstanca találkozó végül csütörtökön 18.45-kor kezdődik a városi sportcsarnokban.
A második találkozót jövő hétfőn 19.30-tól rendezik Konstancán, és amennyiben szükség lesz a harmadik összecsapásra is, annak jövő csütörtökön Székelyudvarhely lesz a házigazdája.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!