A négycsapatos megmérettetés nem kezdődött jól, hiszen a Székelyudvarhelyi ISK-KC egy góllal, 25–24-re kikapott a Buzău-i Sportiskola. A következő két mérkőzésen már olajazottabban ment a játék, 29–24-re legyőzte a házigazda Sepsiszentgyörgyi VSK-t, majd 45–26-ra múlta felül a Viitorul Pitești együttesét. Mivel az első három csapat között körbeverés alakult ki, az udvarhelyiek a csoport élén végeztek.
A fiúk továbbjutottak az elődöntő második körébe, ami azt jelenti, hogy
az ország legjobb tizenhat együttese között vannak.
A következő tornát május 19–21. között rendezik, ahol majd kiderül, mely csapatok jutnak be a fináléba.
Az ISK-KC kerete, a fotón felső sor: Sipos Lóránt edző, Várady Csaba, Kiss Sándor, Telegdy Attila, Liviu Caba, Szász Előd, Bodor Márk, Bakó Lajos edző. Alsó sor: Gáspár Lehel , Szabó Bence ,Marosi Zoltán, Bálint Dániel, Csutak Zsolt, Szabó Szilárd, Hadnagy Lóránt, Csergő Kristóf, Lőrinczi Lehel.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!