A házigazda a Csíkszeredai Transilvanian Tennis & Padel Squash Club volt, amelynek fiatal versenyzői eredményes szerepléssel hívták fel magukra a figyelmet.
A tornára az ország több településéről érkeztek versenyzők – Temesvárról, Nagyváradról, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről, Brassóból, Călărași-ról, Bukarestből, de a Moldovai Köztársaságból is –, mellettük természetesen csíkszeredai és környékbeli sportolók is pályára léptek. A mezőny 49 versenyzőt számlált, a kísérőkkel együtt pedig mintegy 150 vendég fordult meg Csíkszeredában.
A házigazda klub utánpótlása kiemelkedően teljesített: hat indulóból négyen dobogóra állhattak az ifjúsági kategóriákban. Az U11-es korosztályban Oltean Anna ezüst-, Kozán Henrietta bronzérmet szerzett. Az U13-as mezőnyben Kurkó Luca, Hegyi Gergő és Deák Tamás, az U17-eseknél pedig Nagy Eszter állhatott dobogóra.
A kolozsvári csapatból Balogh Andrea, Bálint Hunor, Balogh Róbert és Balogh Cristian, míg a nagyváradiak közül Puskás Miklós ért el dobogós helyezést – tudtuk meg Szász Lászlótól, a csíkszeredai klub vezetőjétől.
Női verseny
U13: 1. Maria Beatrice Metelescu, 2. Natalia Isabel Constantinescu, 3. Kurkó Luca Stefánia.
U17: 1. Balogh Andrea, 2. Antonia Stanciu, 3. Nagy Eszter.
Férfi verseny
U11: 1. Dominic Andrei Nițu, 2. Aram Ardhaldjian, 3. Bálint Hunor Gerzson,
U13: 1. Pavel Bodea, 2. Hegyi Gergő, 3. Deák Tamás.
U15: 1. Ștefan Bodea, 2. Radu Andrei Petrescu, 3. Rotunjanu Deian Alexandru.
U19: 1. Balogh Róbert, 2. Rareș Popovici, 3. Mingmar Nuru Lama.
O35+: 1. George Constantinescu, 2. Cotruța Petru, 3. Marcus Emanuel.
O45+: 1. Nicolae Harsan, 2. Puskás Miklós, 3. Balogh Cristian.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!