A Román Jégkorong-szövetség (FRF) közleménye szerint az alapszakaszt és a Brassóban megrendezett rájátszást követően az U18-as bajnokság végeredménye a következő: 1. VSK-ISK Csíkszereda, 2. Sepsiszentgyörgyi Királypingvinek, 3. Gyergyói HK, 4. Suceava, Rădăuți, Brassó és Bukarest közös csapata.
A bajnokcsapat edzői Gál Sándor és Todor Krisztián voltak. Utóbbi nyilatkozott portálunknak a bajnokság végén. „A bajnokság lebonyolítása egyáltalán nem volt szokványos. Nem kezdtünk, csak január-februárban.
Az első két meccset sikerrel abszolváltuk, a harmadik meccsre az ellenfél nem tudott kiállni, mert kevesebb játékosa maradt egy eltiltás után, mint a megengedett” – mondta el Todor.
Végleges döntést hozott a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Cosmin Matei doppingügyében. A Sepsi OSK csapatkapitányát kilenc hónapra eltiltották, amelyből egy hónapot már letöltött.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.
Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!