A román tengerparton, Năvodari-on rendezték meg a nők országos bajnokságát ökölvívásban, amelyen részt vett a Csíkszeredai Bene Regaz Sportklub versenyzője, Török Anna is.
„A fiatal tehetség az elődöntőben zilahi ellenfelét győzte le, a döntőben azonban kikapott a tavalyi bajnoktól, egy besztercei lánytól” – nyilatkozta Török Anna edzője, Tódor Loránd. A szakember elmondta, hogy a női ökölvívók országos bajnokságán, a felnőtt és az ifjúsági korcsoportokban, a különböző súlycsoportokban összesen 60 klub 218 versenyzője lépett szorítóba.
A székelyföldi klubok közül a gyergyószentmiklósi központtal működő Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub négy érmet szerzett Năvodari-on, a Csíkszeredai Bene Regaz SK pedig egyet.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!