A tengerparton, Năvodari-on zajlott a román női ökölvívó-bajnokság, ahol a gyergyószentmiklósi központtal működő Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub hat versenyzővel indult, négyen közülük döntőbe jutottak, ketten pedig országos bajnokok lettek.
A döntők során elsőként Daróczi Vanessza lépett szorítóba, aki az U18-os korosztály 52 kg-os súlycsoportjában már az első menetben döntő fölénnyel győzött a marosvásárhelyi Popa Adina ellen.
Következtek az U14-esek, akik közül Szabó Rita a 42 kg-os mezőnyben a măgurelei Păun Erica ellen diadalmaskodott.
Huszár Árpád vezetőedző ugyanakkor nagyon büszke az ezüstérmesekre is. Amint elmondta, minden dicséretet megérdemel Fazekas Katalin, aki az 51 kg-os súlycsoportban a házigazda năvodari-i Trigos Rocio ellen küzdött meg, itt azonban a bírók az ellenfelet találták jobbnak. András Klaudiának az U16-os korosztály 44 kg-s súlycsoportjában az Európa-bajnokság aranyérmese, Petrache Lucia volt az ellenfele. Klaudia szépen helyt állt, de a ploiești-i lány jobbnak bizonyult nála.
Huszár megjegyezte, versenyzői elsőévesek a korosztályukban, nagyobb, tapasztaltabb ellenfelekkel érték el ezeket az eredményeket,
igazából jövőre jön el az ő idejük ezekben a korcsoportokban.
Az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklubnak az említettek mellett még két sportolója lépett szorítóba, Szabó Vera és Kozma Lívia az 5. helyen végeztek.
A lányokat Huszár Árpád vezetőedző irányította a versenyen, Máthé István segítségével.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!