A Hell Boxing Kings budapesti gáláján Csiki Róbert és Oláh Levente összecsapása nyitotta az RTL televízió élő közvetítését, így nagyon sokan láthatták a kisváltósúly (63,5 kg) két fiatal magyar tehetségének mérkőzését. Oláh volt a tapasztaltabb, és habár a szakértők szoros küzdelmet jósoltak, inkább őt tartották esélyesebbnek.
Percekig úgy tűnt, hogy azt sem tudja hol van. Meglepő volt már az a tény is, hogy egyáltalán talpon maradt. Kovács István „Kokó” olimpiai- és világbajnok meg is jegyezte, hogy ha ez egy amatőr boksz mérkőzés lett volna, már le is léptették volna a többszörös bajnokot. De ez egy négy menetes profi meccs volt.
A második és harmadik felvonásban valamelyest kiegyenlítettebb lett a küzdelem, de Csiki továbbra is határozottan uralta a szorítót, több tiszta találatot vitt be, és jobban bírta a rendkívül magas tempót.
A szombati gálán Csiki Róbertet, Huszár Árpád és Huszár Dávid, azaz az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub edzői segítették a sarokból.
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!