Hirdetés

Csiki Róbert bronzérmet szerzett az országos bajnokságon

Csiki Róbert kiválóan teljesített ezúttal is
Fotó: Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Egy sikeres mérkőzés után az elődöntőben alulmaradt a gyergyószentmiklósi Csiki Róbert a Papp László felnőtt országos magyar ökölvívó bajnokságon. A fiatal sportoló bronzéremmel zárta a viadalt.

2024. december 15., 13:28

A Hell Boxing Kings nemzetközi versenysorozat elődöntője után néhány nappal kezdődött a Papp László felnőtt országos magyar bajnokság, ahol az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub – Felcsút SK húsz éves sportolója ismét szorítóba lépett.

Az idei teljesítménye alapján joggal bízhatott abban, hogy megszerezheti első felnőtt bajnoki aranyát. A negyeddöntő is ezt igazolta, ugyanis a 63,5 kilósok kategóriában Csiki végig irányította a mérkőzést, és egyértelműen felülmúlta ellenfelét, Petrovics Krisztofert.

•  Fotó: Magyar Ökölvívó Szakszövetség Galéria

Fotó: Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Hirdetés

A pontozóbírók is így látták ezt, a székely fiú egyhangú pontozással jutott az elődöntőbe. Ez azonban nem úgy sikerült, ahogyan szerette volna, a Száraz Gergő ellen vívott meccsen az ellenfél jutott tovább pontozással.

„Ez az eredmény teljesen az én felelősségem. A Hell Boxing Kings verseny után olyan szintű teher nehezedett Robira, amelyek miatt jobb lett volna kihagyni az országos bajnokságot.

Emellett több külső körülmény is nehezítette Robi jó szereplését, ami végül ezt az eredményt hozta. Most így az év végén megpihenünk, levonjuk a következtetéseket, tanulunk a tapasztaltakból és megyünk tovább. Gratulálok Robinak, nagyon büszke vagyok rá”

– mondja Huszár Árpád az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub – Felcsút SK vezetőedzője.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Petrolul–CFR, Bayern–Dortmund és Milan–Inter – a szombati sportműsor

A román Szuperligában a Petrolul a Kolozsvári CFR-t fogadja, a Serie A-ban Milan–Internazionale rangadót játszanak, a Bundesligában Bayern München–Borussia Dortmund következik. Pályán a Barcelona, az NB I-ben három mérkőzés lesz.

Az FK Csíkszereda fővárosi kiszállása nyitja a fordulót a Szuperligában

A Bukaresti Rapid otthonában játszik az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga péntek esti nyitómérkőzésén. A 2. Ligában Steaua–Dinamo SK párharcot rendeznek, a külföldi focimeccsek mellett tenisz, curling, röplabda és golf szerepel még a programban.

Több mint egy tucat világbajnoki aranyat nyertek a marosvásárhelyi lábteniszezők

Összesen tizenhárom aranyérmet szereztek a román válogatottat képviselő marosvásárhelyi sportolók a ciprusi Famagusztában rendezett FIFTA lábtenisz-világbajnokságon.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!