Kiváló teljesítménnyel zárták a megmérettetést a Csíkszeredai ISK sportolói. Az ifjúságiak számára kiírt küzdelmeken összesen 11 versenyző képviselte a csíki sportiskolát, akik 9 érmet szereztek az egyéni, a sprint és a vegyes váltó számokban.
A sikerek értékét tovább növeli, hogy a felkészülést számos nehézség hátráltatta: a lőszer miatt korlátozottak voltak a lövészeti edzési lehetőségek, az ifjúsági olimpiai keret pedig csak augusztustól tudott közösen edzőtáborozni. Ennek ellenére a csíki fiatalok remekül helytálltak, és több dobogós helyezéssel bizonyították, hogy számolni kell velük a jövőben is.
Az ifjúsági 1-es korosztályban Kurkó Janka Dóra mind az egyéni, mind a sprint számban aranyérmes lett, mögötte pedig Kelemen Boglárka kétszer is a második helyen zárt.
Az ifjúsági 2-es korcsoportban Pályi Krisztina kétszer is bronzérmet szerzett, míg Kelemen Nóra, Györpál Csenge és Márton Jázmin szintén értékes helyezésekkel gyarapították az ISK mérlegét.
A fiúknál a legjobb csíki eredményt Bíró Magor érte el, aki az ifjúsági 2-es egyéni versenyben ezüstérmet, sprintben pedig 4. helyet szerzett.
A vegyes váltóban a csíkiak két csapata is dobogóra állhatott. A Csíkszeredai ISK I. (Kurkó Janka Dóra, Kelemen Boglárka, Udvari Hunor, Abos Csongor) a második helyen zárt, míg a Csíkszeredai ISK II. (Pályi Krisztina, Tamás Boróka, Bíró Magor, Márton Márk) a harmadik lett.
A Csíkszeredai ISK edzői – Márton Szilárd, Czont Attila és Kristó Loránd – kiemelték: a megszorítások miatt az országos bajnokságon való részvételt önerőből kellett megoldani, ami komoly anyagi terhet jelentett. A jövőbeni versenyeken való részvétel is bizonytalanná vált, holott néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy a sportiskolai rendszer nem tudja teljes mértékben biztosítani az utánpótlás versenyzési lehetőségeit.
Ennek ellenére a csíki biatlonisták ismét bizonyították: tehetséggel, kitartással és szorgalommal a nehézségeket is képesek felülírni, és továbbra is az ország élvonalában szerepelnek.
Ifjúsági 1-es korosztály (2007–2008-ban születettek)
Lányok, egyéni próba, 7,5 km: 1. Kurkó Janka Dóra, 2. Kelemen Boglárka (mindketten Csíkszeredai ISK), 3. Andreea Cotinghiu (Barcarozsnyói Dinamo ISK), 4. Tamás Boróka (Csíkszeredai ISK). Sprint, 7,5 km: 1. Kurkó Janka Dóra, 2. Kelemen Boglárka, 3. Andreea Cotinghiu, 4. Tamás Boróka.
Fiúk, egyéni próba, 10 km: 1. Vlad Lupoiu (Barcarozsnyói Dinamo ISK), 2. Ionel Florin Juncu (CSȘ Vatra Dornei), 3. Bogdan Jifcu (Barcarozsnyói Olimpiai Központ), … 6. Márton Márk, 7. Udvari Hunor, 8. Abos Csongor (mindhárman Csíkszeredai ISK). Sprint, 7,5 km: 1. Vlad Lupoiu, 2. Bogdan Jifcu, 3. Andrei Dascălu (CSȘ Vatra Dornei), … 5. Udvari Hunor, 6. Abos Csongor, … 8. Márton Márk.
Ifjúsági 2-es korosztály (2009 után születettek)
Lányok, egyéni próba, 7,5 km: 1. Samira Găliceanu (CS Cheile Grădiștei), 2. Anastasia Zichil (Barcarozsnyói ISK), 3. Pályi Krisztina, … 5. Kelemen Nóra, 6. Györpál Csenge, 7. Márton Jázmin (mind Csíkszeredai ISK), 8. Romfeld Fanni (Gyergyószentmiklósi ISK). Sprint, 6 km: 1. Samira Găliceanu, 2. Anastasia Zichil, 3. Pályi Krisztina, … 5. Márton Jázmin, 6. Romfeld Fanni, 7. Györpál Csenge, 8. Kelemen Nóra.
Fiúk, egyéni próba, 10 km: 1. David Brustur (Barcarozsnyói Dinamo ISK), 2. Bíró Magor (Csíkszeredai ISK), 3. Patrik Arișanu (Barcarozsnyói Dinamo ISK), … 6. Páll Csaba, 7. Gál Gergő (mindketten Gyergyószentmiklósi ISK). Sprint, 7,5 km: 1. David Brustur, 2. Patrik Arișanu, 3. Răzvan Marchiș (Barcarozsnyói Dinamo ISK), 4. Bíró Magor, … 8. Páll Csaba, 9. Gál Gergő.
Vegyes váltó (4×6 km): 1. Barcarozsnyói Dinamo (Zichil, Cotinghiu, Brustur, Lupoiu), 2. Csíkszeredai ISK I. csapata (Kurkó, Kelemen, Udvari, Abos), 3. Csíkszeredai ISK II. csapata (Pályi, Tamás, Bíró, Márton).
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!