Nagyszabású nemzetközi dzsúdóversenyt tartanak immár 33 éve a svájci St. Gallenben, amelyen a szervezők közleménye szerint idén több mind ezren vettek részt. A viadalt több korosztály számára írták ki – az U9-esektől egészen a felnőttekig. A Csíkszeredai ISK az U18-as és az U21-es korosztályban volt érdekelt, ahol Ágoston Eszter és Imecs Bernadett versenyzett – Dánél Szabolcs és Márton Benedek edzők kíséretében. Romániát csak székelyföldiek képviselték St. Gallenben.
„A verseny két napig zajlott, reggeltől estig tele volt a sportcsarnok, mivel a kicsiktől a nagyokig mindenki versenyzett.
Számukra nagyon fontos volt ez a verseny, nagyon hasznos felmérő a két hét múlva esedékes U23-as korosztály országos bajnoksága, illetve a négy hét múlva esedékes U18 iskolás országos bajnokság döntője előtt, amit még egy zónás kvalifikáció is megelőz” – nyilatkozta Dánél Szabolcs a Székely Sportnak.
A svájciak mellett – többek között – német, osztrák, ukrán, lett, holland, liechtensteini luxemburgi, grúziai és olasz sportolók indultak, a külföldiek közül az olasz küldöttség volt a legnépesebb.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!