Tódor Lóránttól, a csapat edzőjétől megtudtuk, hogy a nagyszebeni versenyre az ország minden részéről érkeztek versenyzők, és a csíkiak közül hatan jutottak döntőbe.
„A hat döntőből négyet megnyertünk. A serdülők korosztályában Szőcs Bence (42 kg-os súlycsoport) első lett, Sabu Kristóf (40 kg) második, míg Szentes Lászlónak csak egy eredmény nélküli barátságos meccse volt. Az ifjúságiak között Hella Dávid (57 kg), Kovács Milán (63 kg) és Bartók Zsolt (70 kg) is első helyen végzett. Bartók a verseny egyetlen kiütéses győzelmet aratta, Kovács pedig a korosztályos bajnok, és egyben válogatott kerettag Bandulát győzte le” – nyilatkozta Tódor.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!