Simó Éliás Máté édesapja székelyföldi, édesanyja pedig svájci, a család Csíksomlyón él, a fiatalember pedig – mivel Csíkszeredában nincs asztaliteniszklub – a Kézdivásárhelyi Nagy Mózes ISK leigazolt sportolója. De mivel ebben a sportágban megengedett – az egyik svájci klub, a Berni TTC színeiben is versenyzik.
A 2010-ben született Simó Éliás Máté tavaly, 2023-ban vett részt a svájci bajnokságban, ahol ezüstérmet szerzett. Az eddig elért eredményei alapján bekerült a svájci korosztályos válogatott keretébe, amelynek havonta tartott felkészülési edzőtáborain is részt vett. A sportoló édesapjától megtudtuk, hogy Éliás márciusban, svájci válogatottként részt vett a törökországi Európa Kupán, Nevşehirben, ahol ezüstérmet szerzett párosban.
Simó József Tibor elmondta, hogy Svájc utánpótlás asztalitenisz-bajnokságát a berni kantonban, Lyssben tartották, ahol az U15-ös korosztályban az egyéni versenyben Simó Éliás Máté az 5. helyen végzett (kikapott a későbbi bajnoktól), vegyespárosban Holzer Selinaval (Aarberg MTTV) ezüstérmet szereztek, míg párosban, Karlen Noahal (AVVF Lausanne) minden ellenfelüket legyőzve Svájc bajnokai lettek.
A fiatal székelyföldi sportoló a hétvégén a svájci válogatottal a franciaországi Metzben rendezendő világkupára utazott, a legrangosabb asztaliteniszben világversenyek egyikére.
A székelyföldiek már előzetesen elérték, hogy jövőben a legjobbak között szerepeljenek a labdarúgó Szuperligában. Megvan a második együttes kiléte is, aki a legjobbak között kezdheti az új idényt.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!