Csittszentivánon, Maros megyében immár tizenegyedik alkalommal került megrendezésre az izgalmas, EnduroCross party nevet viselő motorverseny, amelyen több kategóriájában lehetett indulni, lehetőséget adva a kezdőknek, haladóknak, profiknak, veteránoknak, quadosoknak és gyerekeknek egyaránt. A 900 méter hosszú pálya számos kihívást rejtett, több jobb- és baloldali kanyarral, emelkedőkkel, lejtőkkel, ugratókkal is.
A Csittszentiváni Fejlesztési Egyesület tagjai elszántan törekednek arra, hogy minél hamarabb olyan pályát hozzanak létre, ahol országos szintű motokrosszversenyeket is lehet rendezni. Ehhez a jelenlegi pályán néhány módosításra van szükség, de az érdeklődés már így is nagy, egyre több gyerek és felnőtt versenyző csatlakozik a kezdeményezéshez. Idén az esős idő sem tántorította el őket, több mint 80 versenyző vett részt a kemény, helyenként sáros és csúszós pályán, a nézők száma pedig meghaladta a 2000 főt.
A csíkszeredai csapat kiemelkedő eredményekkel tért haza. Simon Zsolt több mint 10 év kihagyás után visszatért a profi kategóriába, és az első helyen végzett. Becze Csillag Vince mindössze 13 éves, de már több mint öt éves versenyzői tapasztalattal rendelkezik, ő a 85 köbcentis kategóriában állt rajthoz, és megszerezte az első helyet.
Borbély András Kund mindössze 12 éves – és egy éve vesz részt különböző motokrossz versenyeken –, szintén az első helyen végzett a 65 cm³-es kategóriában.
Mindhárom csíki versenyző a román országos terepmotoros (motokrossz) bajnokságban is részt vesz, ahol helyt szeretnének állni, a csíki motokrossz hírnevét öregbíteni. Jó hír, hogy csíki versenyzők felkészítésében részt vesz Fazakas Zoltán is, aki mint versenyzőtárs és edző megosztja a sportágban szerzett sokéves tapasztalatát a fiatalabb generációkkal.
A feleknek nem sikerült megállapodniuk, az FK Csíkszereda nem bólintott rá az FCSB által tett ajánlatért Anderson Cearáért. Úgy tűnik, a fővárosiak visszalépnek az üzlettől.
Nem sokat pihenhettek a Sepsi OSK játékosai, hétfőn ugyanis megkezdték a felkészülést a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényére. Sok a kérdés, de az viszont biztos, hogy az első tréningen több ismerős arc is feltűnt.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!