A Szovátán megrendezett több mint 15 kilométeres (3,5 és 1,7 km futás, illetve 10,2 km kerékpározás) futamot a végső, hivatalos időeredmény szerint Tămîrjan 1 óra 5 perc és 3 másodperc alatt teljesítette.
A felnőttek elit kategóriájában kettős francia győzelem született, a férfiaknál Arthur Serrieres, a nőknél Morgan Riou ért célba elsőként, utóbbi második Eb-címét szerezte, miután krossztriatlonban is diadalmaskodott.
A román küldöttség sportolói közül a legjobb eredményt Viorel Pălici érte el, aki 6. helyen zárt, míg Bogdan Damian és a sepsiszentgyörgyi Dániel Attila 8., illetve 10. helyen fejezte be a versenyt. Az ifjúsági, U23-as korosztályban a marosvásárhelyi Kovács Szabolcs 8., Kanizsai Levente pedig 11. lett.
A Marosvásárhely főterén megrendezett sprintduatlonverseny felnőtt elit kategóriájában a férfiaknál újabb francia sportoló, Benjamin Choquert győzött. A legjobb hazai versenyzőként Dániel Attila 12. helyen ért célba. A nőknél a spanyol Irene Loizate végzett az élen.
Az amatőrök megmérettetésén a marosvásárhelyi Csergedi István mind a krosszduatlon, mind a sprintduatlon versenyszámokban dobogós lett, a 35–39 évesek korosztályában az első, illetve a harmadik helyet szerezte meg. Mellette a székelykeresztúri László Csongor (30–34 évesek), a nagyváradi Lupuj Noémi (30–34) és Bakó Annamária (25–29) is az első helyen végzett.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!