A honlap kiemeli, hogy a 34 éves magyar klasszis akár a sportág egyik legnagyobbja is lehetett volna akkor, ha minden idők legjobbja, a 23 ötkarikás arannyal rekorder Michael Phelps nem éppen vele egyidőben és ellene versenyez.
Cseh hat olimpiai érméből öt alkalommal végzett az amerikai úszó mögött – igaz, egyszer Erik Vendt és Ryan Lochte is megelőzte –, míg 2016-ban Rióban holtversenyben lett vele második 100 méter pillangón a szingapúri Joseph Schooling mögött.
A tízes listán Cseh mögött a német Paul Biedermann végzett, aki még érmet sem nyert olimpián, pedig 200 és 400 méter gyorson is több mint tíz éve tartja a világcsúcsot, valamint világbajnoki címeket is nyert.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!