Keményen kezdtek a brazilok, a mérkőzés elején egymás után dolgozták ki a helyzeteiket, de Yann Sommer, a Borussia Mönchengladbach hálóőre nagyszerű formában védett egész mérkőzésen.
Aztán a 20. percben már ő is verve volt, hiszen egy kifejelt labdát
Philippe Coutinho vett le a tizenhatoson kívül, és az FC Barcelona középpályása hatalmas gólt lőtt a bal felső sarokba, a labda a kapufáról pattant be a hálóba
– a vébé eddigi legszebb gólját szerezte.
A találatot követően a brazilok visszavettek az iramból, ám Svájc nem tudott újítani, az egész első játékrészben veszélytelenül futballozott.
Nem úgy a másodikban, hiszen a semmiből egyenlített a közép-európai csapat: az 50. percben egy szögletet követően Steven Zuber a felső léc alá fejelt
– ez volt Svájc első kapura tartó lövése a meccsen.
A brazilok kezdhettek mindent elölről, a svájciak pedig agresszívebb taktikára váltottak, ennek főleg Neymar látta kárát, a – még – PSG támadója egymás után kapta a keményebbnél keményebb belépőket, többet feküdt a földön, mint amennyit állt a pályán.
Neymart összesen tízszer faultolták,
legutóbb Alan Shearer kapott többet 1998-ban a tunéziai védőktől.
A brazilok mestere, Tite minden nehézfegyverét pályára küldte, érkezett Fernandinho és Firmino is, ám Sommert ezen az estén többször már nem lehetett megverni – a mérkőzés 1–1-es döntetlennel ért véget.
Ennek talán Costa Ricát 1–0-ra legyőző Szerbia örül, hiszen egy győzelemre került a továbbjutáshoz.
A legutóbbi világbajnokság legjobb négy csapata győzelem nélkül zárta az első fordulót: a címvédő németek 1–0-ra kikaptak Mexikótól, Argentína 1–1-es döntetlent játszott Izlanddal, akárcsak a brazilok Svájccal, míg a hollandok ki sem jutottak a vébére.
Labdarúgó-világbajnokság, E csoport, 1. forduló:
Brazília–Svájc 1–1 (1–0)
Rosztov-na-Donu, Rosztov Aréna, 43 109 néző. Vezette: César Arturo Ramos (mexikói).
Gólszerzők: Coutinho (20.), illetve Zuber (50.)
Sárga lap: Casemiro (47.), illetve Lichtsteiner (31.), Schär (65.), Behrami (68.).
Brazília: Alisson – Danilo, Thiago Silva, Miranda, Marcelo – Paulinho (Renato Augusto, 67.), Casemiro (Fernandinho, 60.), Philippe Coutinho – Willian, Gabriel Jesus (Firmino, 79.), Neymar. Szövetségi kapitány: Tite.
Svájc: Sommer – Lichtsteiner (Lang, 87.), Schär, Akanji, R. Rodríguez – Behrami (Zakaria, 71.), G. Xhaka – Shaqiri, Dzemaili, Zuber – Seferovic (Embolo, 80.). Szövetségi kapitány: Vladimir Petkovic.
Labdarúgó-világbajnokság, 2018, Oroszország, E csoport
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Brazília | 3 | 2 | 1 | 0 | 5–1 | 7 |
2. | Svájc | 3 | 1 | 2 | 0 | 5–4 | 5 |
3. | Szerbia | 3 | 1 | 0 | 2 | 2–4 | 3 |
4. | Costa Rica | 3 | 0 | 1 | 2 | 2–5 | 1 |
Hétfő
15 órakor F csoport: Svédország–Dél-Korea
18 órakor G csoport: Belgium–Panama
21 órakor G csoport: Tunézia–Anglia
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!