
A Marosvásárhely Kupáért zajlott versenyen 25 pilóta sorakozott fel a rajtnál, akiknek három kört kellett megtenniük az 5,4 kilométer hosszú utcai pályán.
A szezonnyitó májusi mangaliai futamot megnyert Jerome France mellett Costel Cășuneanu, illetve a nagy népszerűségnek örvendő Mihai Leu számítottak a verseny legnagyobb esélyeseinek.

A leggyorsabban a Norma M20F modellel versenyző francia Jerome France teljesítette a futamot, ezzel megvédte tavaly megszerzett címét.
A viadal nagy vesztese Mihai Leu volt, aki az utolsó körben lesodródott autójával az úttestről, ledöntötte a fémkorlátot, és balesetet okozott, amelyben két kiskorú sérült meg.
A Marosvásárhely Kupát idén negyedik alkalommal rendezték meg a 2018-as, 2019-es és 2021-es kiírások után.
A Szuper Rali idénye augusztus 19-én és 20-án a Déván sorra kerülő harmadik fordulóval folytatódik.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!