Hirdetés

Címvédés a lábtenisztornán

A helybéliek nem tudták felvenni a versenyt a más településekről érkezőkkel. Archív
Fotó: Pál Árpád

2017. április 06., 09:51

Tizenötödik alkalommal rendezték meg szombaton a Rákóczi lábtenisztornát. A székelyudvarhelyi versenyre több településről is érkeztek csapatok.

2017. április 06., 09:51

Uralták a mezőnyt a marosvásárhelyiek, hat együttes is benevezett, és ezúttal érkeztek versenyzők Sepsiszentgyörgyről is, ugyanakkor Székelyudvarhelyről két páros, Székelykeresztúrról, Szovátáról és Zetelakáról pedig egy-egy csapat vett részt. A tizenkét együttest a szervezők két csoportra osztották.

A címvédő Baróti–Lakatos–Pop (Marosvásárhelyi) trió már a csoportkört is hibátlanul zárta, egyetlen játszmát sem veszített el, az elődöntőben viszont a sepsiszentgyörgyi Máthé–Péter párossal megküzdött, ugyanis szetthátrányból kellett felállna. A B csoport győztese, a marosvásárhelyi Szilágyi–Petelei duó ugyancsak jól szerepelt az első körben, mindössze városi riválisa, a tavaly őszi döntős Both–Szilveszter kettős tudta megszorongatni, de végül előbbi nyert.

Hirdetés

Szilágyiék az elődöntőben is vásárhelyi csapattal kerültek össze, az A csoport másodikját, a Máthé–Péter kettőst végül két játszmában felülmúlták. A kisdöntőben Máthéék három szettben nyertek Vadadiék ellen.

Megvédte címét az őszi bajnok Baróti–Lakatos–Pop alkotta csapat, a fináléban egy szorosabb, majd egy simább játszmában legyőzték a Szilágyi–Petelei párost.

„Ismét egy színvonalas tornán vagyunk túl, és ha még élünk, ősszel is megrendezzük” – közölte Lőrincz Géza főszervező.

15. Rákóczi lábtenisztorna, Rákóczi Sportcentrum, Székelyudvarhely:
Az A csoport végeredménye: 1. Baróti–Lakatos–Pop 10 pont (Marosvásárhely), 2. Vadadi–Domo 8 (Marosvásárhely), 3. Birtalan–Kofári–Bitai 4 (Szováta), 4. Geréb–Zsombori 4 (Székelyudvarhely), 5. Nagy–András 2 (Marosvásárhely), 6. Fülöp–Simma 0 (Zetelaka).
A B csoport végeredménye: 1. Szilágyi–Petelei 10 pont (Marosvásárhely), 2. Máthé–Péter 8 (Sepsiszentgyörgy), 3. Both–Szilveszter 4 (Marosvásárhely), 4. Simó–Lázár 4 (Székelykeresztúr), 5. Kovács–Sipos 2 (Marosvásárhely), 6. Both–László 0 (Székelyudvarhely).
Elődöntő: Baróti–Lakatos – Máthé–Péter 2–1 (9–11, 13–11, 11–8), Vadadi–Domo – Szilágyi–Petelei 0–2 (6–11, 8–11).
Kisdöntő: Vadadi–Domo – Máthé–Péter 1–2 (3–11, 11–9, 2–11).
Döntő: Baróti–Lakatos – Szilágyi–Petelei 2–0 (12–10, 11–6).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!