Hirdetés

Célba ért a korondi motoros az Erzberg Rodeón

A selejtező után a legjobb ötszáz motoros állt rajthoz
Fotó: Facebook/Erzbergrodeo

2018. június 06., 12:55

Két udvarhelyszéki motoros is részt vett a világ egyik legnehezebb és leglátványosabb enduroversenyén, az elmúlt hétvégén lezajlott Erzberg Rodeón. A korondi Józsa Norbert Levente a 16. helyen ért célba, az udvarhelyi Varga Zsolt pedig az 58. pozícióban zárt. Előbbi ráadásul óriási bravúrt vitt véghez: első romániai motorosként célba tudott érni a rendkívül nehéz terepen, az Erzberg városa mellett lévő ércbányában.

2018. június 06., 12:55

Több mint 1500-an álltak rajthoz az ércbánya rendkívül nehéz terepén kijelölt pályán. Két prológfutamot (rövid selejtező) bonyolítottak le pénteken és szombaton, ezután az 500 legjobb maradt versenyben.

Köztük volt a két udvarhelyszéki motoros, a korondi Józsa Norbert Levente és az udvarhelyi Varga Zsolt. Előbbi a prológon a 26. leggyorsabb idővel ért célba (10 perc, 43.88 másodperc), míg Varga 66.-ként (11 perc, 07.68 másodperc).

Néhány szakaszon a motorról leszállva is nehézkesen lehetett átjutni •  Fotó: Red Lynx Photography Galéria

Néhány szakaszon a motorról leszállva is nehézkesen lehetett átjutni
Fotó: Red Lynx Photography

Vasárnap következett a futam, amelyen helyezéseik alapján ötvenfős mezőnyönként indították a versenyzőket. Sziklás, meredek hegyeket kellett megmászni a motorkerékpárral.

Olyan részei is voltak a pályának, ahol nem volt érdemes motoron ülve próbálkozni, csak leszállva lehetett felkapaszkodni a tetőre. Voltak, akik az első ellenőrzőpontig sem jutottak el.

Hirdetés

Az ércbánya körüli kemény terepen kialakított pálya évről évre változik, fokozatosan nehezedik. A versenyzőknek négy óra alatt kell teljesíteniük a 23 km-es távot (ez is változó). Délben szólalt meg a rajtot jelző bányakürt, négy órakor pedig be kell fejezniük a motorozást.

Általában húsz motorosnak sikerül célba érnie ez idő alatt. Idén huszonhárman látták meg a kockás zászlót, köztük volt a korondi Józsa Norbert Levente is, aki 3 óra 24 perc alatt motorozott végig a pályán.

Kemény terepen. Csak nagyon kevesen tudták legyőzni az összes akadályt. Köztük Józsa Norbert Levente is (balra) •  Fotó: Red Lynx Photography Galéria

Kemény terepen. Csak nagyon kevesen tudták legyőzni az összes akadályt. Köztük Józsa Norbert Levente is (balra)
Fotó: Red Lynx Photography

„Világszinten egyre jobbak a versenyzők, ehhez mérten nehezítik a küzdelmeket. Idén is huszonhárman tudták befejezni időben. Negyedik alkalommal vettem részt az Erzberg Rodeón, most is sikerült bejutni az első ötvenbe a prológ után. Így már kedvező helyzetből indulhattam a futamon, hiszen az első ötven rajtoló között voltam, ami óriási előnyt jelent” – közölte megkeresésünkre Józsa.

Elmondta, hogy a pálya legnehezebb része egy 4 km-es, sziklaköves szakasz volt, amit körülbelül másfél óra alatt lehetett teljesíteni, illetve a 21-es és 22-es ellenőrzőpont közötti részen is át kellett menni egy híd alatt, ahol hirtelen emelkedő következett.

Végül is az egész verseny nagyon nehéz volt. Néhány helyen muszáj végigtaszítani a motort, nincs értelme felülni

– fogalmazott, ezúton is megköszönve a barátok és támogatók segítségét, valamint a lelkes szurkolást az itthoniaknak.

Megtudtuk, hogy korábban már ért el hasonlóan jó helyezést az Erzberg Rodeón, 2015-ben ugyancsak tizenhatodikként zárt, de akkor nem sikerült célba érnie. Kifejtette, idén még részt vesz a Red Bull Romaniacsen, ami szintén nagyon kemény enduroversenynek számít (július 24–28. között bonyolítják le Nagyszebenben és környékén), illetve télen rajthoz áll a szuperenduro-világbajnokságon. Ugyanakkor van még két futama a román endurobajnokságból is.

Józsa a célba érés után •  Fotó: Red Lynx Photography Galéria

Józsa a célba érés után
Fotó: Red Lynx Photography

Varga a második sorból indult, így neki egy kicsit nehezebb dolga volt. „Jól ment a prológ, így a második sorból indulhattam a futamon. Olyan reményekkel vágtam neki, hogy be tudom fejezni a versenyt vagy legalább bekerülök az első harminc közé. A startot is jól elkaptam, de utána nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna.

Sok emelkedőnél, amelyek nem voltak nagyon nehezek, pont úgy kaptam el, hogy épp tömörülés volt, és rossz nyomot is választottam.

Ez rengeteg energiát kivett belőlem. Jobb lett volna, ha egy kicsit várok, míg az előttem lévők elmennek és nem lesz akkora tumultus” – fogalmazott.

Jól sikerült Varga prológja, de a versenyen nem jött ki a lépés •  Fotó: Red Lynx Photography Galéria

Jól sikerült Varga prológja, de a versenyen nem jött ki a lépés
Fotó: Red Lynx Photography

Az udvarhelyi motoros kifejtette, hogy a 19. ellenőrzőpontnál kiszállt a versenyből. „Még negyedóra hátravolt, de a következő ellenőrzőpont túl messze volt, és már nem láttam értelmét folytatni” – tette hozzá. Elárulta, jövőre ismét rajthoz áll, és akkor mindenképp szeretné befejezni a versenyt. Idén viszont ő is nekivág a Red Bull Romaniacsnek.

Egy kicsit nagyobb reményekkel vágok neki a Red Bull Romaniacsnek. Egyrészt, mert az hazai pályának számít, másrészt az a típusú verseny, ami nekem jobban fekszik

– mondta.

Emellett készül a törökországi Red Bull Sea to Sky nevű, ugyancsak kemény versenyre. Szeretne részt venni még a világbajnoki sorozat (World Enduro Super Race) egy másik megmérettetésén is (egyik része az Erzberg Rodeo volt, a másik a Red Bull Romaniacs lesz), amelynek Lengyelország ad otthont – erre nem biztos, hogy ki tud utazni. Továbbá ő is küzd a román bajnokságban.

Akik célba értek. Idén 23 motorosnak sikerült. Józsa is ünnepelhetett (balra, narancsárga öltözékben) •  Fotó: Red Lynx Photography Galéria

Akik célba értek. Idén 23 motorosnak sikerült. Józsa is ünnepelhetett (balra, narancsárga öltözékben)
Fotó: Red Lynx Photography

Az Erzberg Rodeó tavalyi versenyén Józsa a 31. helyen végzett, Varga pedig 61. lett. Idén tehát mindketten javítottak. Ezúttal a britek uralták a dobogót. A korábban háromszor is győztes Graham Jarvis volt a legjobb, utána következett honfitársa, Jonny Walker (ugyancsak három alkalommal nyert korábban), harmadikként pedig a német Manuel Lettenbichler (2015-ben lett első) ért célba.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Hibátlan mérleggel nyerték a Három Nemzet Női Jégkorongtornát a gyergyói rókalányok

Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!