A Sandu Iacob által irányított együttes három találkozót játszott, 32–23-ra legyőzte a Pick Szeged U21-es csapatát, majd 35–26-ra nyert a Ferencvárosi TC U21 ellen, illetve 29–23-ra kikapott a Nagybányai Minaurral szemben.
Buzogány mindhárom összecsapáson pályára lépett, jó teljesítményt nyújtott. A tornát végül a román válogatott nyerte meg.
A hálóőr csütörtökön csatlakozik a többiekhez, így ott lesz a hétvégi felkészülési tornán.
Az U19-es és a kadet válogatott is hangol, mindkét keretben vannak udvarhelyi kézilabdázók. Előbbieknél Szász Előd, Telegdy Attila és Liviu Caba van a keretben – ők Lengyelországgal mérkőznek meg egy barátságos találkozón.
A kadeteknél Katona Tamás játékára számítanak. Segesváron rendezik a tesztmeccseket, többek között az Udvarhelyi ISK-KC együttese ellen is pályára lépnek.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!