A shorttracklive.info szerint, összetettben, a legkisebbek között, az F kategóriában (U9) a székelyföldiek közül Lőrincz-Mátéfi Viola Veronika a 2., András Vivien a 4., Veress Klára a 7., András Kevin pedig a 4. helyen végzett.
Az E kategóriában (U11) Török Boglárka Anna 9. lett, Lőrincz-Mátéfi Balázs a 17., Fülöp-Hosszú Magor pedig 22. helyen zárt a népes mezőnyben.
A D korosztályban (U13) Márton Henrietta a 8., Gere Cyntia pedig a 19. helyen végzett, a C kategóriában (U15) Barta Nóra a 4., László Judit Sára a 6., Fodor Kristóf pedig a 23. helyet szerezte meg.
A B és A kategóriában (U17é s U19) Gál Sarolta, Farkas Bíborka, Pongrácz-Vákár Kriszta, Csillag Adrienn és Csillag Csongor József ért el ígéretes eredményt.
„Ahhoz képest, hogy nagyon keveset voltunk jegén, szépen teljesítettek a gyerekek” – mondta el a verseny után Kalamár Zsolt, a Csíkszeredai ISK edzője.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!