Az eseményen hat sportágban, három napon keresztül, közel 1500 egyetemista sportol együtt Budapesten. A KEK lehetőséget ad arra, hogy a Kárpát-medencében tanuló felsőoktatási hallgatók a sporton keresztül élő kapcsolatot építhessenek ki egymással.
A tornán anyaországi és határon túli egyetemek sportolói mérik össze erejüket futsalban, kosárlabdában, röplabdában, asztaliteniszben és nagypályás labdarúgásban. Az összmagyar multisport esemény idén először egészül ki futóversennyel.
Az MVM Paksi Atomerőmű támogatásával, a KEK RUN 2021 elnevezésű eseményre október 16-án kerül sor a Ludovika Campuson.
Simon Gábor, a BEAC igazgatója kiemelte, hogy „a futás az egyetemisták körében is az egyik legnépszerűbb sport. Egyik célunk a KEK Run-nal, hogy a csapatok mellett az egyéni sportolókat is megszólítsuk.”
A KEK Run névre keresztelt futóverseny célja, hogy az amatőr és profi futók számára is egyaránt biztosítson versenyzési lehetőséget. Emellett ezzel az újonnan behozott sportággal a szervezők célja az is, hogy magát a sportot, illetve az egészséges életmódot hirdessék kicsik és nagyok között egyaránt.
A verseny kezdő futóknak is kiváló lehetőséget biztosít, hogy megmérettessék magukat, hiszen akik most vágnak bele a futásba, ők az 5.5 km-es távon tudják kipróbálni magukat. Akik egy picit hosszabb távot választanának, ők a 10 km-es távra tudnak nevezni. Ezenkívül a 10 km-es távot akár váltóban is lehetőségük lesz a sportolni vágyóknak teljesíteni. A helyszín, a Ludovika Campus egy, a forgalomtól teljesen elzárt terület, ahol a futók végig élvezhetik barátaik, szeretteik vagy akár teljesen ismeretlenek szurkolását.
A futóverseny – és a KEK is – kiegészül egy jótékonysági gyűjtéssel, így akik csatlakoznak az eseményekhez, egyúttal a társadalmi felelősségvállalás jegyében is egy jó ügy mellé állnak.
A jótékonysági gyűjtés során a kárpátaljai, Munkácsi 3. számú II. Rákóczi Ferenc Középiskola számára gyűjt adományokat a KEK szervezői csapata. A KEK Run minden résztvevője futásával támogatja a jótékonysági gyűjtést.
A KEK Run-on résztvevők olyan neves élsportolókkal futhatnak együtt, mint a tokiói ezüstérmes, világbajnok párbajtőrvívó Siklósi Gergely, és a BEAC kétszeres magyar bajnok maratoni futója, Csere Gáspár. Siklósi Gergely kiemelte, hogy azért vállalta el az eseményen való részvételt, mert
Csere Gáspár a BEAC atlétája szerint a futás alapsport, ami „Mindenhol megtalálható - az idei KEK kupán is! Alap, hogy ott leszek.”
A Ferencvárosi Torna Club a KEK kiemelt szakmai támogatója, így az FTC két sportolója is népszerűsíti az októberi eseményt, a 104-szeres válogatott kézilabdázó, Kovacsics Anikó, illetve a 32-szeres magyar bajnok Kazi Tamás középtávfutó. Kazi Tamás kiemelte, hogy minden olyan esemény, amiben a sport, de leginkább a futás központi szerepet játszik, az számára nagy jelentőséggel bír.
Kovacsics Anikó fantasztikus dolognak tartja, hogy a Kárpát-medence minden pontjáról Budapestre érkeznek az egyetemista fiatalok:
„Örülök, hogy a klubom, a Fradi is odaállt emellé a kezdeményezés mellé, természetes, hogy én is támogatom a KEK versenyeit, igaz ez minden sportágra, amiben összemérik a tudásukat a fiatalok, így a legújabb versenyszámra, a futásra, a KEK Runra is.”
Az eseménnyel kapcsolatos további részletek és a nevezési felület elérhető a www.kekbudapest.hu honlapon.
Ahogy várható volt, az FC Botoșani elleni győzelem után jelentette be távozását Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője. A szakember elmondta, mentálisan és fizikailag is kimerült, ezért pihenőre vágyik a történelmi idényt követően.
Sikerrel zárta a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszását az FK Csíkszereda, szombaton hazai pályán 2–0-ra legyőzte az FC Botoșani együttesét. A csíkiaknál a két gólfelelős, Eppel Márton és Anderson Ceara szállította a három pontot.
A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!