Fel volt adva a lecke az udvarhelyieknek, hiszen a rájátszás felsőházában a címvédő Bukaresti Steauával kellett megküzdeniük, bő egy héttel ezelőtt a fővárosiak 3–1-re nyertek a városi sportcsarnokban.
A visszavágót szerdán délután rendezték Bukarestben, és az udvarhelyieken volt a nyomás, hiszen 3–0-ra vagy 3–1-re kellett volna legyőzzék a házigazdát. Az első meccsen Darius Movileanu hamar kétszettes előnyre tett szert György Szilárddal szemben, az udvarhelyi játékos hatalmas csatában szépített, majd a negyedik szett is drámai végjátékot hozott, ezt Movileanu húzta be, összesítésben pedig 1–0-ra vezetett a Steaua.
A második meccs is végletekig kiélezett volt, Sebastian Loso és Eduard Ionescu között egy-két pont különség volt, a csatát pedig a fővárosiak játékosa nyerte, egyben eldőlt a páraharc is.
A harmadik, már tét nélküli mérkőzésen Lucian Filimon és Cristian Chiriță állt asztalhoz, és habár az ISK-SZAK játékosa nyerte az első szettet, ellenfele fordított, így a Steaua 3–0-ra behúzta a visszavágót és bejutott a döntőbe.
Az udvarhelyiek számára itt véget ért a szezon a román bajnokságban, melynek végén a bronzérmet fogják a nyakukba akasztani – ilyen magaslatokban még nem végzett udvarhelyi asztaliteniszklub.
„Nehéz párharcon vagyunk túl, a nyomás rajtunk volt, nem játszottunk rosszul, de nem sikerült a fordítás.
Közel volt a döntő, ez ad egy kis keserű szájízt. De egyikünk sincs elkeseredve, örvendünk annak, amit sikerült összehozni idén is. Nem pihenünk, készülünk az Európa Kupa döntő tornájára, amit egy hónap múlva rendeznek Varasdon” – összegzett György István, az ISK-SZAK vezetője, edzője.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!