Hirdetés

Brassóban kezd a Progym

A címvédő otthonába látogat először a gyergyói hokicsapat

2017. augusztus 30., 11:34

Idén is hat csapat részvételével rajtol el a román jégkorongbajnokság. A Gyergyószentmiklósi Progym szeptember 11-én, hétfőn este a Brassói Corona vendégeként indíthatja el a pontgyártást.

2017. augusztus 30., 11:34

Akárcsak a múlt szezonban, ezúttal is hat együttes küzd meg a bajnoki címért: a címvédő Brassói Corona, az ezüstérmes Csíkszeredai Sportklub, a harmadik Galaci Dunărea, a negyedik Gyergyószentmiklósi Progym, az ötödik Bukaresti Steaua és az utolsó Bukaresti Sportul Studențesc.

A Román Jégkorong-szövetség kedden este tette közzé a bajnoki menetrendet. Eszerint nem változott a lebonyolítási rendszer, az alapszakasz (minden csapat 30 meccset játszik) után következik a rájátszás, ahová a ranglista első négy helyén végző együttes kerül be.

Szeptember 9-én csap össze a két székelyföldi együttes •  Fotó: Lukács Zsolt Galéria

Szeptember 9-én csap össze a két székelyföldi együttes
Fotó: Lukács Zsolt

Hirdetés

Az elődöntőben az első a negyedikkel, a második a harmadikkal küzd meg – az egyik fél három győzelméig tart a párharc. A két győztes bejut a fináléba, ahol már négy találkozót kell megnyerni a trófeáért (a kisdöntőben hármat). Az utolsó kettő is megmérkőzik az ötödik helyért, itt is az egyik fél három győzelméig tart a harc.

Hétfőn már meccset rendeznek

Tervek szerint szeptember 4-én már elkezdődik a bajnokság, hétfőn 18.30-tól Brassói Corona–Bukaresti Steaua találkozót rendeznek. Másnap ugyanebben az időpontba ismét összecsap a két csapat.

A Gyergyószentmiklósi Progym is a címvédő brassóiakkal kezdi el az idényét, szeptember 11-én, hétfőn ugyancsak 18.30-tól a Cenk-alatti gárda otthonában játszik, kedden pedig újból megmérkőznek a brassói jégcsarnokban.

Gyergyóban először szeptember 19-én lép jégre a Jørgen Kryger által irányított Progym, ellenfele az ezüstérmes Csíkszeredai Sportklub lesz – másnap nem lesz meccs. Ha minden a tervek szerint alakul, 2018 február elején jár le az alapszakasz.

A Román Jégkorong-szövetség szerint a Bukaresti Steaua Brassóban játssza hazai meccseti, a Sportul Studențesc pedig aktuális ellenfeleinél.

Román jégkorongbajnokság, a Progym meccsei (változhat még a program):
szeptember 11.: Brassói Corona–Progym
szeptember 12.: Brassói Corona–Progym
szeptember 19.: Progym–Csíkszeredai Sportklub
szeptember 30.: Bukaresti Sportul Studențesc–Progym
október 1.: Sportul Studențesc–Progym
október 3.: Sportklub–Progym
október 4.: Sportklub–Progym
október 6.: Progym–Bukaresti Steaua
október 7.: Progym–Steaua
október 13.: Galaci Dunărea–Progym
október 14.: Dunărea–Progym
október 25.: Progym–Corona
november 13.: Progym–Corona
november 14.: Progym–Corona
november 18.: Progym–Sportul Studențesc
november 19.: Progym–Sportul Studențesc
november 20.: Progym–Sportklub
november 21.: Sportklub–Progym
november 24.: Steaua–Progym
november 25.: Steaua–Progym
december 1.: Progym–Dunărea
december 2.: Progym–Dunărea
december 12.: Progym–Csíkszeredai Sportklub
január 3.: Corona–Progym
január 13.: Sportul Studențesc–Progym
január 14.: Progym–Sportul Studențesc
január 26.: Progym–Steaua
január 28.: Steaua–Progym
február 2.: Dunărea–Progym
február 4.: Progym–Dunărea.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!