Hirdetés

Bottas nyerte az F1 nyári idénynyitóját

A 30 éves Bottasnak ez pályafutása nyolcadik futamgyőzelme, Ausztriában pedig 2017 után másodszor diadalmaskodott
Fotó: Twitter/Mercedes-AMG F1

2020. július 05., 18:38

A pole pozícióból rajtoló Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte a Forma–1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap, amely a koronavírus-járvány miatt csaknem négy hónapos csúszással kezdődő idény első futama volt.

2020. július 05., 18:38

A második helyen Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője, a harmadikon pedig Lando Norris, a McLaren brit pilótája végzett, miután a másodikként célba érő, címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton (Mercedes) öt másodperces időbüntetést kapott, mert korábban kilökte Alexander Albont (Red Bull).

Hirdetés

Hamiltont, aki az időmérő edzésen másodikként zárt, röviddel a rajt előtt a versenybíróság háromhelyes rajtbüntetéssel sújtotta, mert nem lassított a kvalifikáció során sárga zászlós jelzés alatt.

Az Osztrák Nagydíjon a pole pozícióból startoló Bottas jól és viszonylag kényelmesen el tudott fordulni vezető helyen az első kanyarban, mögötte Max Verstappen (Red Bull) és Lando Norris (McLaren) küzdött egymással, őket pedig az egymással harcoló Albon és Hamilton követte. Bottas körről körre stabil előnyt épített ki magának, közben Norris két pozíciót vesztett, Verstappennek pedig műszaki hiba miatt fel kellett adnia a versenyt.

Bottas győzelmét a végén már semmi sem veszélyeztette, Hamilton még a leintés előtt büntetést kapott az Albonnal történt ütközés miatt, így a folyamatosan egyre feljebb kapaszkodó Leclerc, valamint Norris kaparintotta meg a dobogó második és harmadik fokát. Norrisnak ez pályafutása első dobogós helyezése.

A verseny utáni eredményhirdetésnél az első három helyezett a biztonsági előírásnak megfelelően arcmaszkban állt fel a dobogóra.

Júliusban még két verseny szerepel a programban: egy hét múlva újra az ausztriai Spielbergben lesz verseny, a Stájer Nagydíjjal folytatódik a Forma–1, majd két hét múlva a Magyar Nagydíj következik a Hungaroringen.

Osztrák Nagydíj, Spielberg (71 kör, 306,452 km, a pontszerzők):
1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:30.55.739 óra
2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 2.700 másodperc hátrány
3. Lando Norris (brit, McLaren) 5.491 mp h.
4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 5.689 mp h.
5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 8.903 mp h.
6. Sergio Perez (mexikói, Racing Point) 15.092 mp h.
7. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 16.682 mp h.
8. Esteban Ocon (francia, Renault) 17.456 mp h.
9. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 21.146 mp h.
10. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 24.545 mp h.
pole pozíció: Bottas
leggyorsabb kör: Norris, 1:07.475 perc

A vb-pontversenyek állása, versenyzők:
1. Bottas 25 pont
2. Leclerc 18
3. Norris 16
4. Hamilton 12
5. Sainz 10
6. Perez 8
7. Gasly 6
8. Ocon 4
9. Giovinazzi 2
10. Vettel 1

Csapatok:
1. Mercedes 37 pont
2. McLaren 26
3. Ferrari 19
4. Racing Point 8
5. Alpha Tauri 6
6. Renault 4
7. Alfa Romeo 2

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Ez is érdekelheti

Foci nélküli felhozatal – a szerdai sportműsor

Érződik, hogy világszerte válogatottszünet van a labdarúgásban. Tenisz, kerékpár és vízilabda a kínálatban.

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!