A csehországi Abertamy adott otthont a hétvégén megrendezett kerekes (hó nélküli) Európa-bajnokságnak a Nemzetközi Kutyasport Szövetség (FISTC) szervezésében.
A nemzetközi megmérettetés nem volt újdonság a csíkszentmártoni Both Sebestyénnek, tavaly ugyanis aranyéremmel tért haza a megmérettetésről az ifjúsági korosztályban.
Idén azonban magasabbra tette a lécet: a felnőtt korosztályban indult, és ezúttal is dobogós helyezést ért el – tudtuk meg a sportoló édesapjától és egyben edzőjétől, Both Lászlótól, a Yukon Sportegyesület elnökétől.
A 19 éves fiatal a két kutyás terepkerékpározás (bikejöring) kategóriában állt rajthoz magyar színekben. Both László szerint
már a versenyre való felkészülés során érezhető volt, hogy erős a csapat,
ezt igazolta a szeptemberi Szántódpusztán (Magyarország) megrendezett nemzetközi verseny, amit megnyertek, illetve az októberi Véneken (Magyarország) megrendezett nemzetközi verseny is, amin szintén első helyen végzett Sebestyén csapata.
– emelte ki. Hozzátette, a hosszú és fárasztó utazás után egy nagyon technikás pályát találtak a helyszínen, sok emelkedő-ereszkedővel fűszerezve, ami nem igazán jellemző a kerekes versenyekre. Tovább nehezítette a versenyzők dolgát, hogy
a három nap alatt szinte folyamatosan sűrű köd ült a pályán, ettől a füves részek rendkívül csúszósak, balesetveszélyesek voltak.
Ellenben ez a ködös, hűvös idő kifejezetten kedvezett a kutyáknak, nem kellett túlhevüléstől tartani, a székelyföldi csapat pedig igazán otthon érezhette magát.
Kategóriájában az első rajt pénteken 13:10-kor volt, és mivel percenként indították a csapatokat, Sebestyén ötödikként, 13:15-kor rajtolt. Jó tempóban, balesetmentesen teljesítette a több mint 5 kilométeres kört, ám az igazi meglepetés a futam után jött: amikor kifüggesztették a részleges eredményeket, kiderült, hogy második helyen áll, alig 20 másodpercre a címvédő orosz Oleg Tarazanovtól, aki egy roppant rutinos versenyző, több Eb-címmel a tarsolyában. Harmadik helyen, Sebestyéntől 23 másodpercre a német Stefan Finzel következett, nagyon szoros harcban egy szlovén, két francia és egy olasz versenyzővel. A mezőny többi része kissé leszakadva követte őket. A második nap nem tartogatott meglepetéseket, az orosz tudta növelni az előnyét, Sebestyén úgyszintén az utána következőkkel szemben, a harmadik helyért vívott harc azonban nagyon kiéleződött.
– sorolta a részleteket az edző. Zárásként elmondta, számukra is kellemes meglepetés volt, hogy ezüstérmet sikerült szerezniük, most már felnőtt kategóriában.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!