HIRDETÉS

Bokszvilágverseny Gyergyóban: nagyszabású sporteseményt rendez az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub

Indul az ökölvívó Gyergyó Kupa szervezése
Fotó: Gergely Imre

2022. április 11., 17:19

Európa legjobb U16-os és U14-es korosztályú ökölvívói csapnak össze idén júniusban Gyergyószentmiklóson, de a világ más részeiről is várják a válogatottakat az első alkalommal megrendezendő nemzetközi Gyergyó Kupára.

2022. április 11., 17:19

Romániában ez lesz az első ilyen szintű verseny ezekben a korosztályokban, a Gyergyó Openhez hasonló viadal még csak egy volt korábban, amikor Brassóban az U18-as és U20-as bokszolók találkoztak – mondta el az eseményt bejelentő sajtótájékoztatón Vasile Cîtea, a Román Ökölvívó-szövetség elnöke.

HIRDETÉS

A június 20. és 27. között sorra kerülő viadal egy idén indult nyílt európai körversenysorozat állomása lesz. A mérkőzéseknek a tavaly átadott Erdélyi Godako Ökölvívó Sportközpont ad majd helyet.

A rendezés jogának megszerzéséhez önmagában nem lett volna elég a modern sportlétesítmény létezése, sokat nyomott a latban az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub eddigi eredménylistája.

Mint ismeretes, a Huszár Árpád edző irányításával dolgozó EGÖSK bokszolói az elmúlt két évben számos országos bajnoki címet nyertek Romániában és Magyarországon egyaránt.

Huszár Árpád közölte, a Gyergyó Kupán öt U14-es és öt U16-os korosztályú gyergyói bokszoló lép majd szorítóba a magyarországi, illetve a romániai válogatott színeiben.

Arra számít, hogy többen közülük dobogóra is állnak, de aranyérmesük is lesz, ahogyan a brassói viadalon is volt.

A verseny szervezési feladatait az Arbor Vállalkozók Szövetsége fogja majd össze, őket kérték fel erre, ők vállalják a logisztikai, elszállásolási és számos más tennivaló elvégzését azért, hogy az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklubra minimális ilyen teher háruljon. Ők így csak a sportra, a versenyzők munkájára tudnak majd koncentrálni – mondta el Barabás Csaba, az Arbor vezetője.

Vasile Cîtea hangsúlyozta a helyi és megyei önkormányzat partnerségének fontosságát is, leszögezve, hogy megfelelő helyi támogatás nélkül a sportélet nem működhet.

Az ide fektetett támogatás azonban mindenképp megtérül, hiszen komoly figyelem irányul majd a verseny kapcsán a városra, illetve a megyére.

Borboly Csaba, Hargita megye önkormányzatának elnöke kifejtette, örül, hogy szépen fejlődik a Huszár Árpád által megálmodott és megvalósított ökölvívóélet Gyergyószentmiklóson, ez pedig nem csupán országos bajnoki címekben mutatkozik meg, de nemzetközi szinten is elismerik, ami a célzatos, tudatos munkának köszönhető. A megye első körben 50 ezer lejjel támogatja a szervezést – mondta. A város támogatásáról biztosította a szervezőket Len Emil alpolgármester is.

A sajtótájékoztatón jelen volt Valentin Silaghi, aki az 1980-as moszkvai olimpián bronzérmet nyert, majd emigrált, 32 éve Németország ökölvívó-válogatottjainál dolgozik edzőként, és közel 50 érmet szereztek sportolói a világversenyeken.

A sajtótájékoztatót megelőző edzést megtekintve dicsérte a Gyergyószentmiklóson zajló szakmai munkát, és rámutatott, az a lehetőség, hogy a fiatal sportolók más nemzetek versenyzőivel találkozhatnak, óriási fejlődési lehetőséget jelent számukra.

A Román Ökölvívó-szövetség elnöke még rámutatott: minden sportbarát figyelmét érdemes felhívni a júniusi viadalra, hiszen ez egy valóban világszintű sporteseménynek ígérkezik. Egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mely országok bokszolói lesznek itt, hiszen a regisztráció még nem indult el, de arra számítanak, hogy a brassói versenyhez hasonlóan most is legalább húsz nemzet legjobbjai érkeznek Gyergyószentmiklósra.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Osztályozó vagy kiesés – válaszút előtt a Sepsi OSK

Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.

Így látták a szurkolók és a játékosok a sepsiszentgyörgyi hokivébét (videóval)

Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.

Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

`
Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Krónika

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban

Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.

Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Ez is érdekelheti

Vörösszőnyeg a legjobbaknak: sportolói előtt tisztelgett Kézdivásárhely

Kézdivásárhely önkormányzata, a KSE Sportegyesület, valamint a helyi Sportiroda csütörtökön este ünnepélyes keretek között díjazta a céhes város azon sportolóit, akik nap mint nap feszegetik saját tűrőképességük határait, hogy elérjék a dobogó csúcsát.

A dobogó tetején az országos ifibajnokságon a Székelyudvarhelyi ISK asztaliteniszcsapata

Nem talált legyőzőre a székelyföldi együttes az U15-ös országos bajnokság csapatversenyében, az aranyérmet akasztották a nyakukba.

Kiesési rangadók napja – a pénteki sportműsor

Az idei szezon legfontosabb hazai mérkőzésére készül a Sepsi OSK, addig is szoríthatunk a Buzăunak, hogy minél jobb eredményt érjen el a Slobozia ellen. Folytatódik a római tenisztorna, rajtol az olasz körverseny.

Deák Zsombor profi triatlonista három földrészen kergeti az álmait

A triatlon a legnehezebb sportágak közé tartozik: egy 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és 42 km szaladásból álló Ironman verseny fizikailag hatalmas megterhelést jelent a sportolóknak. A többszörös világkupa-dobogós Deák Zsombort kérdeztük.

Tizenötödször rajtol el a Tusnád Marathon

Tizenötödik alkalommal rendezik meg szombaton a 23,2 km-es, kihívásokkal teli Tusnád Marathont, amely nemcsak futóverseny, hanem közösségi és kulturális esemény is egyben. A verseny Tusnádfürdőről rajtol, és a Szent Anna-tónál ér célba.

Nagy este az európai kupákban: jönnek az elődöntők visszavágói

Csütörtök este négy labdarúgó elődöntőt is rendeznek az európai kupákban, de szerepel még a kínálatban tenisz, női kerékpár, kézilabda Eb-selejtező és magyar futsalbajnoki is.

Fiatal harcosok a dobogón: eredményes országos bajnokságot zártak a csíki tekvandósok

Kilenc dobogós helyezéssel tértek haza a Csíki Titánok fiatal tekvandósai a múlt hétvégén Konstancán megrendezett országos tekvandóbajnokságról. Az egyesület sportolói egy arany-, négy ezüst- és négy bronzérmet szereztek.

Újabb nívós teqballtornát szerveznek Székelyudvarhelyen

A tavaly novemberi sikeres rendezvény után idén újabb rangos nemzetközi tornának ad otthont Székelyudvarhely. A Góbék Teqball Team szervezésében idén nyáron két kiemelt verseny is lesz a városban.

A csíksomlyói Simó Éliás Máté svájci korosztályos asztaliteniszbajnok lett

Május első napjaiban Schaffhausen adott otthont a svájci asztalitenisz-bajnokság U15-ös korosztályának döntőjének, ahol a TTC Bern és a Székelyudvarhelyi ISK versenyzője, Simó Éliás Máté kiváló szerepléssel hívta fel magára a figyelmet.

Kizárták a Hargita Rali győztesét és dobogósát

A megengedettnél magasabb oktánszámú üzemanyagot használtak autóikban, így a Hargita Rali Sportfelügyelői Kollégiuma kizárta az idei verseny győztesét, Andrei Gîrtofant és harmadik helyezettjét, Sebastian Barbut.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!