A férfi egyéniben világelső Györgydeák Apor kimagasló teljesítménnyel, öt fölényes győzelemmel már csütörtökön bebiztosította helyét a legjobb négy között, ahol a thaiföldi Boonkoom Tipwong lesz az ellenfele. A párharcot romániai idő szerint szombaton délelőtt 11 óra 10 perctől rendezik, és élőben lehet követni a Teq TV Youtube-csatornáján.
A női mezőnyben Barabási Kinga szintén kiválóan menetel, három nyert mérkőzésen van túl, amerikai és bolgár ellenfelek után a legjobb nyolc között egyik fő vetélytársát, a francia Julien Amelie-t is két szettben győzte le. Ezzel kvalifikálta magát az elődöntőbe, szombaton 10 óra 35 perctől a brazil Rafaella Fontes ellen küzd a döntőbe jutásért.
Szenzációsan teljesített a Györgydeák Apor és Barabási Kinga alkotta vegyespáros is, amely mindhárom párharcát sikerrel vette, kambodzsai, cseh és lengyel csapatok ellen nyertek, így szintén elődöntőt játszanak, vasárnap 10 órától az aktuális világbajnok, Suphawadi Wongkhamchan és Phakpong Dejaroen alkotta thailandi duó lesz a riválisuk.
A férfi párosoknál Szilágyi Arnold és Kristály Hunor az első meccsüket még megnyerték egy francia kettőssel szemben, de szereplésük a nyolcaddöntőben véget ért, miután két szoros játszmában vereséget szenvedtek India képviselőitől.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!