Hirdetés

Biztató birkózóeredmények a Fások SK-nál

Székely Béla, Ambrus Sándor, Kovács Krisztián, Lajber Zoltán, Gergen Zoltán és Gergen Károly a resicabányai döntőn
Fotó: Facebook/Fások SK

2019. július 24., 11:28

A székelyudvarhelyi felnőtt birkózás jövőjét illetően biztató eredmények születtek a hét végén Resicabányán megrendezett egyéni országos döntőn, a Fások SK két fiatal sportolója bronzérmet szerzett a felnőttek mezőnyében. A klub elnöke, Ambrus Sándor bizakodón nyilatkozott.

2019. július 24., 11:28

Az eredeti tervek szerint a Fások SK öt birkózóval vett volna részt az országos döntőn, ám a felkészülést követően a csapat vezetősége úgy döntött, hogy Gronic Eduárdot és Lőrincz Botondot nem nevezi a versenyre. „Apróbb sérülések hátráltatták a felkészülésüket, így ez nem sikerült a legjobban, emiatt és fiatal korukra való tekintettel nem indítottuk kettőjüket. Részünkről felelőtlenség lett volna, hiszen rendes alapozás nélkül komoly sérüléseket lehet szerezni” – mondta Ambrus.

A Fások elnöke így is nagyon elégedett volt a döntőn elért eredménnyel, hiszen Kovács Krisztián a 79 kg-os, Gergen Zoltán pedig 92 kg-os súlycsoportban lett bronzérmes, Lajber Zoltán pedig a 86 kilósok között az előkelő ötödik helyen végzett.

„Nem sikerült aranyat szereznünk, de a két bronzérem és az ötödik hely így is nagyon  jó eredménynek számít ebben a nagyon erős felnőtt mezőnyben. Mindhárman szenzációsan birkóztak, Kovács első, Gergen második felnőtt versenyén vett részt Resicabányán, míg Lajber hosszú kihagyás után tért vissza a birkózószőnyegre.

Teljesítményük annál is kiemelkedőbb, mivel kezdőknek számítanak a felnőttek között, komoly hírnevű birkózókat győztek le

– tette hozzá.

Hirdetés

Az utóbbi időszakban megváltozott a felnőtt csapat kerete, több birkózó egyetemi tanulmányai miatt más csapathoz igazolt. „A székelyudvarhelyi és a korondi utánpótlásnevelő klubnak sikerült ismét meglepetést okozni, a sok keserű pillanat után jól jöttek ezek a boldog percek” – folytatta Ambrus.

Az elnök szerint a Fások SK célja továbbra is a hőn áhított aranyérem megszerzése a felnőtt csapatversenyben.

„Nem adtuk alább, továbbra is az első helyet akarjuk megszerezni a Szuperligában. A Marosvásárhelyi VSK-val közös csapatot fogunk indítani a szeptember 27-ére kiírt marosvásárhelyi döntőn, talán még két birkózóval erősíteni is tudunk. Öt csapat harcol majd az aranyéremért, nagyon nehéz lesz. Az elmúlt évben ukrán és orosz honosított birkózókkal telt fel a mezőny, több klub, mint a Steaua, Lugoj vagy Resicabánya is ezen a vonalon mozog. Ennek ellenére bizakodók vagyunk, megvan minden esélyünk az első helyre, amit okosan, taktikusan kell megszereznünk” – fogalmazott Ambrus Sándor.

A resicabányai egyéni döntőn szerepelt sportolókat Balázs Imre, Józsa Gábor, Bodrogi Csaba és László Szabolcs edzők készítették fel.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Ez is érdekelheti

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!