Augusztus második felében benépesedik sakkozókkal Csíkszereda, augusztus 16-26. között zajlik majd a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai termeiben a 27. Caissa Sakkfesztivál, illetve a 12 éven aluliak számára kiírt 11. Balogh János Emlékverseny.
A Nemzetközi Sakk-szövetség (FIDE) és a romániai szövetség megalakulásának 100. évében a csíki verseny egyben felkészülési torna is a szeptemberben esedékes budapesti sakkolimpiára. Az eseményt felvezető hétfő délutáni sajtótájékoztatón Biró Sándor sakkmester, a torna főszervezője elmondta, hogy évről évre számos kihívással szembesül a verseny előkészítése során, de nem adja fel, kitart a székelyföldi sakkélet népszerűsítése, segítése érdekében.
„Egyre nehezebb támogatót találni a sporteseményekre. Szerencsénk van, hogy sikeresen pályáztunk a csíkszeredai- és a megyei önkormányzatnál. Csak kuriózumként említem, hogy Székelyföldön, az ásványvizek hazájában nem sikerült idén olyan támogatót találnunk, aki borvizet biztosítana versenyzőknek a mérkőzések idejére.
A zárónapon, augusztus 25-én 9.30-tól kezdődnek a partik, a díjkiosztó ünnepséget pedig 15 órától tartjuk. Több mint 120-an küldték el eddig benevezési kérésüket, reméljük mindenki eljön” – mondta el Biró a sajtótájékoztatón.
Megtudtuk, hogy a versenyen képviselve van Székelyföld minden régiója, a viadal főbírója pedig idén újra a sakkberkekben nagy népszerűségnek örvendő Radu Cătălin Chirilă lesz.
Végleges döntést hozott a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Cosmin Matei doppingügyében. A Sepsi OSK csapatkapitányát kilenc hónapra eltiltották, amelyből egy hónapot már letöltött.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.
Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!