Hirdetés

Biró Sándor Aradon is megnyerte a veteránok sakkversenyét

Biró Sándor, az aradi GP verseny díjazásán
Fotó: Biró Zoltán

A hat versenyből álló sakk Grand Prix Románia sorozat negyedik viadalát Aradon rendezték, ahol a 65 éven felüliek között a csíkszeredai Biró Sándor végzett az élen. Neki ez a második győzelme a sorozatban, korábban a brassói megmérettetésen is első lett.

2023. augusztus 18., 15:20

A 175 ezer euró összdíjazású aradi tornán (a júliusi brassói versenyhez hasonlóan) klasszikus játékidővel játszottak. A Maros parti város felújított Kaszinójában a romániai nyílt versenyek eddigi rekordja dőlt meg, hiszen 28 ország 424 sakkozója (köztük 24 nagymester és 42 nemzetközi mester) ült asztalhoz.

Hirdetés

Nagy küzdelmek után 7,5 ponttal hármas holtverseny alakult ki az élen, de bármennyire is furcsa, az érmesek nem találkoztak egymással. Ez is jelzi, hogy nagy létszám esetén nem elegendő a 9 forduló.

A Buchholz középértékelés szerint a győzelemmel járó ötezer eurót a 22 éves örmény Haik M. Martirosyan (2683) nagymester nyerte, a 19 éves amerikai Hans Moke Niemann (2660) és a külső körön feljövő, 24 éves észak-macedóniai Nikola Nikolovski (2361) előtt.

Biró Sándor, az aradi GP verseny díjazásán •  Fotó: Biró Zoltán Galéria

Biró Sándor, az aradi GP verseny díjazásán
Fotó: Biró Zoltán

A 7 pontosok 11 fős mezőnyéből csak heten kaptak díjat, köztük volt a román Mircea Emilian Pârligras és a magyar Kántor Gergely nagymester is. A nők díját Alessia Mihaela Ciolacu kapta, a 18 éves tavalyi felnőtt női román bajnok 6 ponttal nemzetközi mesteri normát is teljesített. Különdíjban részesültek az Élő-pontosok legjobbjai is, de a veteránokról sem feledkeztek meg.

Csíkszereda sportpályázatán nyert pénz segítségével versenyezve, a júliusi brassói sikert megismételve, ezúttal is a csíkszeredai Caissa Sakk Klub versenyzője, Biró Sándor nemzetközi mester lett a 65 év felettiek legjobbja. A díjat Arad polgármestere, Călin Bibarț adta át.

Az aradi sakk GP nyílt versenyének dobogósai (jobbról) •  Fotó: Biró Zoltán Galéria

Az aradi sakk GP nyílt versenyének dobogósai (jobbról)
Fotó: Biró Zoltán

Biró Sándor számára az igazi megmérettetés a Szicília szigetén, a Palermo melletti Terrasiniben ősszel esedékes FIDE szenior világbajnokság lesz, mely az egyetlen verseny a világon, ahol a győztes nagymesteri címet is kap.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy évtized a háttérben – a csapatmenedzser bevezetett az SZFC kulisszái mögé

Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.

Labda helyett ecset: szuperhősökkel népesítette be egykori iskolája falát a bajnok kézilabdázó

Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.

Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

`
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Krónika

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Izlandi siker és székelyudvarhelyi a dobogón az első nemzetközi diszkgolf-versenyen

Első alkalommal rendeztek nemzetközi diszkgolfversenyt Székelyföldön, a székelyudvarhelyi Hillside Transylvania pályán. A Transylvania Open 2026-on tíz ország harminc versenyzője állt rajthoz.

A Sepsi OSK az FCSB-t fogadja, úszó- és atlétika-Eb – a hétfői sportműsor

A labdarúgó Szuperliga negyedik fordulójának zárómeccse a Sepsi OSK–FCSB összecsapás. Mind az úszók, mind az atléták Eb-címekért harcolnak.

Hargita megyei lovasok a romániai díjugratás élmezőnyében

Snagovon rendezték meg a junior, amatőr- és korosztályos országos díjugrató-bajnokság döntőjét, ahol a Hargita megyei klubok versenyzői több kategóriában is figyelemre méltó eredményeket értek el.

Brit Nagydíj és focimeccsek – vasárnap a tévében

Sportágakban gazdag vasárnap vár a sportszeretőkre, a gyorsaságimotoros-vébé a Brit Nagydíjjal folytatódik, lesznek meccsek a holland, a skót, a német, a magyar és román bajnokságokban is.

Aranyérmek sokaságával tért haza Kőszegről a Godako

Eredményes versenyt zárt az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub. A Kőszegen, 18. alkalommal megrendezett Ostrom Kupán a gyergyószentmiklósi ökölvívók tizenöt aranyérmet szereztek a nemzetközi mezőnyben.

A tengerparton játszik az FK Csíkszereda – a szombati sportműsor

A Konstancai Farul otthonában lép pályára az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában. Színes a mai felhozatal, egy helyen, mit és hol nézzük.

Új sportággal ismerkedhet meg Székelyudvarhely, nemzetközi diszkgolf-versenyt rendeznek

A székelyudvarhelyi Hillside pályán rendezik meg a Transylvania Open 2026-ot, amely Románia első, a Professional Disc Golf Association által hitelesített versenye. Nemzetközi mezőnyt fogadnak, először láthatunk diszkgolf megmérettetést Székelyföldön.

Kezdődik az újabb fociforduló – pénteken a tévében

Folytatódik a vizes Európa-bajnokság Párizsban, a motorosok a Brit Nagydíjon köröznek, este pedig elkezdődik az újabb forduló a focibajnokságokban: az MTK-hoz látogat a Puskás Akadémia, az UTA pedig a Rapidot fogadja.

Hazai pályán játszik a CFR, idegenben lép pályára a Craiova – a csütörtöki sportműsor

Folytatódnak a labdarúgó Európa- és Konferencia Liga selejtezői, pályára lép a Kolozsvári CFR és az Universitatea Craiova is. A csütörtöki kínálatban emellett kerékpár, tenisz, női kézilabda és golf is szerepel.

Fradi-meccsek, vizes Eb, női Tour – szerdán a tévében

Szerdán este az Európa Liga selejtezőjében a Ferencváros a lengyel Górnik Zabrzét fogadja. Addig a párizsi vizes Európa-bajnoksággal hangolhatunk, ahol a magyar nyílt vízi úszóknak szoríthatunk.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!