A kettős leigazolással rendelkező, gyulakutai származású versenyző a szabadfogású birkózók 74 kilogrammos súlycsoportjában volt érdekelt.
Biró Krisztián a döntőig kiválóan menetelt, a selejtezőben 0–7-ről felállva 8–7-re múlta felül a moldovai Vasile Diacont, a negyeddöntőben fölényesen, 12–1-re nyert a magyarországi Nemes Balint ellen, az elődöntőben pedig szintén magabiztosan 11–0-ra verte a bolgár Dimitar Atanaszovot.
A vasárnap esti döntőben az azerbajdzsáni Dzsabrail Gadzsiev volt Fazakas Csaba edző tanítványának ellenfele, akivel szemben hiába szerezte meg az első pontot, végül 8–1-re alulmaradt.
Remélem még sok nemzetközi dobogóval fog megörvendeztetni bennünket ebben az évben” – mondta Gyarmati Ferenc, a két marosvásárhelyi klub birkózó szakosztályának vezetője.
Biró Krisztián 2019-ben ugyancsak Bulgáriában szintén ezüstérmet szerzett a kadét Európa-bajnokságon.
A román küldöttség eredményes hetet zárt Plovdivban, hiszen a birkózók további négy érmet, egy aranyat, két ezüstöt és egy bronzot gyűjtöttek.
„Senkit nem érdekel, mennyit dolgozol, csak hogy nyersz vagy veszítesz” – vallja Péter Róbert, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A szakemberrel az embert próbáló szezon tanulságairól, a szakmai háttérmunkáról és a jövő építéséről beszélgettünk.
Újabb nagy lépést tett a feljutás felé a háromszéki klub, miután győzni tudott az eddig veretlen Vajdahunyadi Corvinul otthonában. Ovidiu Burcă csapata ezzel megtartotta ötpontos előnyét az üldözők előtt, valamint felzárkózott az éllovasra.
A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.
Nagy romboló erejű robbanóanyagot és annak működésbe hozásához szükséges gyutacsokat találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közvetlen közelében – tájékoztatta Aleksandar Vucic szerb elnök Orbán Viktor miniszterelnököt.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!