A Lőrincz Márton Sportcsarnokban rendezendő megmérettetésen gyerek- és serdülő korosztályban fognak szőnyegre lépni a birkózók. Idén is négy ország lesz képviselve, a romániai és magyarországi együttesek mellett Ukrajnából és Szlovákiából is jönnek birkózócsapatok. A verseny technikai igazgatója Balázs Imre lesz. A szervezők minden sportkedvelőt szeretettel várnak.
Lőrincz Márton 1911. október 23-án Korondon született. Édesapja Lőrincz Molnár Mózes, édesanyja Vajda Ferenc Anna. Elemi iskoláit Korondon végezte, majd Székelyudvarhelyre került asztalosinasnak, itt került kapcsolatba a sporttal. Magyarországra menekült, ahol a Magyar Atlétikai Klub birkózója lett, és mindkét fogásnemben versenyzett.
Tíz alkalommal volt a magyar birkózóválogatott tagja.
Kötöttfogásban (1934) és szabadfogásban (1935) is szerzett magyar bajnoki címet. Szabadfogásban Európa-bajnok (1934) és ezüstérmes is volt, legnagyobb sikerét mégis az akkor kevésbé eredményes kötöttfogásban érte el:
Berlinben olimpiát nyert (1936).
A második világháborút követően kivándorolt Dél-Amerikába, Argentínában, San Carlos de Bariloche városában halt meg 1969. november 26-án – írja Balázs Árpád a Székelyek, birkózók, erős emberek című könyvében.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!