Babos Csaba szövetségi kapitány együttese a pénteken elveszített két egyes mérkőzés után annak a tudatában lépett pályára a folytatásban, hogy mind a három hátralévő találkozót meg kell nyernie a továbbjutás érdekében. A magyarok ugyanakkor még sosem fordítottak meg párharcot 2–0-s hátrányból.
A szombati nyitómeccsen elvileg a két éljátékos, a pénteken Gálfi Dalmát verő Ana Bogdan, valamint a Jaqueline Cristiannal szemben alulmaradt Bondár Anna találkozott volna, ám a két és fél órás mérkőzést vívott Bondár helyett a kapitány Udvardyt küldte pályára. A világranglista 83. helyezettje remek formában érkezett Erdélybe, ugyanis a múlt héten megnyert egy 60 ezer dollár összdíjazású versenyt a kolumbiai Barranquillában.
A két játékos 2017 óta már négyszer megmérkőzött egymással, és mindig Bogdan bizonyult jobbnak. Érdekes, hogy kétszer Budapesten csaptak össze, köztük idén júliusban a Római parti viadalon.
Az ötödik csata is a 48. helyen álló román játékos fölényét hozta, aki semmire nyerte az adogatógémjeit, miközben kétszer is elvette a kaposvári teniszező szerváját. Bő 20 perc elteltével 5:0 állt az eredményjelzőn, öt perccel később pedig már szettelőnyben volt az ellenfél. A 24 éves magyar hét elvesztett játék után tudott először hozni egy gémet, ám 2:3-nál negyedszer is elvesztette az adogatását, ami sorsdöntőnek bizonyult, mivel Bogdan innen már magabiztosan lezárta a váratlanul egyoldalú meccset, amely mindössze 70 pecig tartott.
Mivel a párharc eldőlt, a két kapitány döntése alapján már csak egy tét nélküli páros találkozóra került sor, melyen döntő rövidítésben szintén a házigazdák diadalmaskodtak.
A nagyváradi csatát 4–0-ra megnyerő románok jövőre a BJK Kupa döntőjének a selejtezőjében vehetnek részt, míg a magyar csapat az euro-afrikai zóna I-es csoportjában folytatja.
A két válogatott tizedszer találkozott, de csak egyszer, 1993-ban nyertek a magyarok, akik legutóbb 2002-ben szerepeltek a világelitben.
Nemcsak a következő idényről, hanem a közös magyar-román hokibajnokság jövőjéről is szó esett a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor sportfórumán, ahol klubvezetők és játékosok ütköztették álláspontjukat.
A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére Oroszországgal – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Donald Trump amerikai elnök különmegbízottaival, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel egyeztetett a békefolyamat lehetőségéről.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!