Hétfőn délután Rómában a női tenisztorna döntőjében az első és a második helyen kiemelt játékosok néztek farkasszemet, azaz a román Simona Halep, a cseh Karolina Pliskovával mérte össze tudását.
A 28 éves román teniszezőnő erőteljesen indított, 6¬0-ra nyerte az első szettet. Ehhez a sima meneteléshez kellett az is, hogy ellenfele szemmel láthatóan nem mozgott túl jól: hát- és combsérüléssel bajlódott.
A második játszmában Halep 2–1-es vezetésénél fel is adta a küzdelmet, csupán 31 percet tartott a finálé.
Simona Halep pályafutása huszonkettedik trófeáját zsebelte be, legutóbbi három tornáját ahol elindult (Dubai, Prága és Róma) megnyerte.
Egy pontra volt szüksége a Sepsi OSK-nak, hogy elérje célkitűzését a másodosztályban. A Chindia Târgoviște ellen megszerezte az előnyt, de a végjátékban akadt izgulnivaló.
Jelen állás szerint nem indulhat a Szuperliga következő idényében az Unirea Slobozia, miután a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fellebbviteli bizottsága elutasította a kérését. A klub a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.
Erős érzelmeket váltott ki az erdélyi magyarok körében a magyarországi választás eredménye, sokan csalódottak, mások örülnek. Nekünk mindannyiukat meg kell értenünk, mert nincs két erdélyi magyar társadalom – hangoztatta Kelemen Hunor.
A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!