Hirdetés

Bennmaradásért küzd az ISK-FSK

Pokoli három nap után van György István és társai
Fotó: Facebook/Clubul Sportiv Pristavu

2018. február 27., 13:12

Câmpulung Muscel volt a házigazdája az elmúlt héten a férfi asztalitenisz Szuperliga második tornájának. Az A divíziósok Besztercén, míg a B divíziósok Buzăuban játszottak. Mindhárom ligában érdekelt volt a Székelyudvarhelyi ISK-FSK, a sportolók pedig elérték a kitűzött célt.

2018. február 27., 13:12

A Szuperliga első tornája után az ISK-FSK csapata hatodik helyen állt a nyolccsapatos bajnokságban. Az udvarhelyiek nem a legkedvezőbb feltételekkel indultak neki a másodiknak, ugyanis betegsége miatt nélkülözniük kellett Fejér-Konnert Andrást.

Az ISK-FSK többi tagja, Cservik Krisztián, Kádár Tibor, Tamás Szabolcs és György István edző-játékos viszont elszántan állt neki a feladatnak. Az első napon vereséget szenvedtek a házigazda Câmpulung együttesétől (5–0), illetve Kolozsvártól (5–2, a párharcot a György-testvérek csatája nyitotta, a Polinál szereplő Szilárd legyőzte bátyját, Istvánt), majd 5–1-re legyőzték Sepsiszentgyörgyöt. 

Hirdetés

A siker azt jelentette, hogy a hatodik helynél rosszabbul már nem végezhet a csapat.

Pénteken Konstanca volt az első ellenfél, 5–2-re győzött a tengerparti együttes, és ezzel az is eldőlt, hogy az udvarhelyiek nem kerülnek a felsőházi rájátszásba.

Az alapszakaszgyőztes, minden meccsét megnyert CS Mioveni ellen nem volt esélye a fiúknak, míg a záró napon Besztercétől 5–1-re, Craiovától pedig 5–3-ra kaptak ki.

György Szilárddal is meg kellett küzdjenek az udvarhelyiek •  Fotó: Facebook/Clubul Sportiv Pristavu Galéria

György Szilárddal is meg kellett küzdjenek az udvarhelyiek
Fotó: Facebook/Clubul Sportiv Pristavu

A második tornán a hetedik helyen végzett a Székelyudvarhelyi ISK–FSK, megelőzve az utolsó Sepsiszentgyörgyi Electricát, a végelszámolásnál pedig hármas holtverseny alakult ki a 6–8. helyeken (Sepsiszentgyörgy és Craiova is 17 pontot gyűjtött), ám az ISK-FSK-nak jobb volt a győzelmi aránya, így a hatodik helyen zárt.

A rájátszásban Sepsiszentgyörgyi Electrica lesz az ellenfél, március végén és április elején rendezik az oda-visszavágós mérkőzéseket.

„Függetlenül attól, hogy nem tudtuk azokat legyőzni, akiket akartunk, azaz Craiovát és Besztercét, elégedett vagyok a játékunkkal, a hatodik helyünket meg tudtuk tartani. Tamás Szabolcs végig jól játszott. Kemény három nap után vagyunk.

Most készülünk a Sepsiszentgyörgy elleni párharcra, aki nyer, az bennmarad, aki veszít, kiesik.

Több mint valószínű idegenben kezdünk” – összegzett György István edző.

Ha túljutnak Sepsiszentgyörgyön, akkor a Craiova–Beszterce párharc győztesével játszanak az 5. helyért, ami európai szereplést is jelent az ETTU Kupában.

A kiesés elkerüléséért kell harcoljon az ISK-FSK •  Fotó: Facebook/Clubul Sportiv Pristavu Galéria

A kiesés elkerüléséért kell harcoljon az ISK-FSK
Fotó: Facebook/Clubul Sportiv Pristavu

Az A divízióban a Jenei Barnabás, Vetésy Norbert és Karácsony Dániel alkotta csapat Besztercén állt asztalhoz, kiegészülve Görgényi Levente edző-játékossal.

A Fit.feel színeiben játszó fiatalok a hetedik helyről várták a folytatást. Pozíciójukon nem tudtak javítani, csupán a CS Ilfov Bufteát győzték le.

Március végén és április elején Zilah ellen a bennmaradásért fognak játszani.

A harmadosztályban Mózes Gyula, Sánduly Levente, Geréb Attila és a télen igazolt kézdivásárhelyi Medvés Antal utazott Buzăuba. A torna előtt ötödik helyen állt csapatnak nem sikerült elcsípni a rájátszást.

A hét mérkőzésükből hármat megnyertek (Concordia Chiajna, Gyulafehérvári Egyesülés és Fortius Călărași), négyen vereséget szenvedtek. A folytatásban a 11. pozícióért állhattak asztalhoz, itt viszont szoros meccsen kikaptak a Pro Aktiv Focșani-tól, így összesítésben a 12. helyen zárták a B divíziót.

Asztalitenisz, Szuperliga, 2. torna:
Székelyudvarhelyi ISK–FSK–CS Pristavu Câmpulung 0–5
Kolozsvári Politehnica–Székelyudvarhelyi ISK–FSK 5–2 (Cservik és Kádár 1–1 győzelem)
Sepsiszentgyörgyi Electrica–Székelyudvarhelyi ISK–FSK 1–5 (Tamás 2, Cservik 2, György 1),
Konstancai Top Star–Székelyudvarhelyi ISK–FSK 5–2 (Tamás 1, Cservik 1)
CS Mioveni–Székelyudvarhelyi ISK–FSK 5–0
CS U Craiova–Székelyudvarhelyi ISK–FSK 5–3 (György 1, Tamás 1, Cservik 1)
Besztercei VSK–Székelyudvarhelyi ISK–FSK 5–1 (Tamás 1).

A divízió, 2. torna:
Székelyudvarhelyi Fit.feel–Bukaresti Steaua 0–5
CS Pristavu Câmpu Lung–Székelyudvarhelyi Fit.feel 5–0
Székelyudvarhelyi Fit.feel–CS Somuz Fălticeni 0–5
Székelyudvarhelyi Fit.feel–Kolozsvári VSK 2–5 (Jenei 1, Vetési 1)
CS Ilfov Buftea–Székelyudvarhelyi Fit.feel 1–5 (Jenei 2, Karácsony 2, Görgényi 1)
Székelyudvarhelyi Fit.feel–Jászvásári CSM 2–5 (Görgényi 1, Karácsony 1)
Székelyudvarhelyi Fit.feel–Bukaresti CSTA 2–5 (Vetési 1, Karácsony 1).

B divízió, 2. torna:
Concordia Chiajna–Székelyudvarhelyi ISK II. 1–5 (Sánduly 2, Mózes 2, Medvés 1)
CSM Focșani–Székelyudvarhelyi ISK II. 5–0
Székelyudvarhelyi ISK II.–Gyulafehérvári Egyesülés 5–4 (Medvés 2, Mózes 2, Sánduly)
CS Fortius Călărași–Székelyudvarhelyi ISK II. 4–5 (Mózes 2, Sánduly 2, Medvés 1)
ACSM Dunărea Giurgiu–Székelyudvarhelyi ISK II. 5–3 (Sánduly 1, Mózes 1, Medvés 1)
Bukaresti ACTT–Székelyudvarhelyi ISK II. 5–1 (Sánduly 1)
Székelyudvarhelyi ISK II.–Temesvári Raris 4–5 (Mózes 2, Medvés 2)
A 11. helyért: Pro Aktiv Focșani–Székelyudvarhelyi ISK II. 5–3 (Mózes 3).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Hibátlan mérleggel nyerték a Három Nemzet Női Jégkorongtornát a gyergyói rókalányok

Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!