A két székelyföldi klub együttműködése ebben az évben is nagyon sikeres, hiszen korábban a serdülő (U15) és a kadét (U17) korosztályban is bajnoki címet ünnepeltek.
A győztes csapat tagjai: Deák Attila, Török Szilárd, Csíki Ervin, Matea Alex, Bíró Krisztián, Tănase Márk, Megyesi Csaba, Verestóy Dénes, Monai Alex. Edzők: Katona László, Gyarmati Ferenc, Dragoș Vlad, Fazakas Csaba, Katona Zsolt.
A Marosvásárhelyi ISK emellett a klubok rangsorában is az első helyen végzett, miután birkózói három arany- két ezüst- és egy bronzérmet szereztek: Biró Krisztián, Csíki Ervin és Georgiana Lircă első, Tănase Márk és Matea Alex második, Monai Alex harmadik helyen végzett.
A Székelyudvarhelyi ISK-Fások birkózója, Kaffai Kriszta ugyancsak országos bajnoki címet szerzett.
A két klub kisebb korosztályú sportolói Dunaszerdahelyen nemzetközi versenyen vettek részt, ahol szintén kiemelkedő eredményeket értek el. A vásárhelyiektől Man Yanis, Nagy István, Kelemen Márk, Negura Andrei és Csipkés Balázs is győzött súlycsoportjában, míg Sămărghițan Denis második lett. Az udvarhelyiek közül Kisfaludi Bence és Elekes Róbert első, Lőrincz Magor és Lőrincz Balázs második, Kisfaludi Péter harmadik helyen zárt, Verestóy Árpád pedig nem volt dobogós.
A másik marosvásárhelyi klub, a BSG versenyzői is remekeltek a felvidéki megmérettetésen, Covalschi Andrei és David Metea aranyérmet, Kádár Dávid, Kurta Sándor, Soare David és Sővér Hanna bronzot nyertek.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!