Azzal, hogy a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK az elmúlt három idényben jól szerepelt a második számú kupasorozatban – az Európa Kupában –, megalapozta az utat magának, hogy egy szintet fennebb léphessen. Legutóbb bejutott a kiírás döntő tornájára, az akkor közölt klubrangsor alapján sejthető volt, hogy a következő évadban a Bajnokok Ligájában játszhat majd a székelyföldi együttes.
Az Európai Asztalitenisz-szövetség (ETTU) csütörtökön tette közzé a hivatalos klubrangsort, a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK ezen huszadik, és mivel a legjobb huszonnégy indulhat a BL-ben, így értelemszerűen a legjobbak mezőnyében kezdi a nemzetközi szereplést.
„Álom- és meseszerű volt, amikor megnyitottam a szakszövetség levelét, amelyben közölték, hogy a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a Bajnokok Ligája-csoportkör első körében indul a következő idényben.
– mondta el megkeresésünkre az udvarhelyi klubvezető, edző, György István.
Hozzátette, a '90-es évek elején volt olyan, hogy nem tudtak edzést tartani, mert nem volt egyetlen ép labdájuk sem, vagy éppen olyan hideg volt az edzőteremben, hogy képtelenség volt ott bármiféle foglalkozást levezetni. Onnan pedig elértek idáig, hogy a klubot Európa legjobb csapataival együtt említik.
„Nem vagyok biztos abban, hogy fel vagyunk-e készülve erre a szintre, készen állunk-e arra, hogy a világranglista első száz asztaliteniszezője közül többel fogunk játszani.
– tette hozzá György.
Az asztalitenisz Bajnok Ligája első csoportkörét július 25-én sorsolják: itt a 9–24. helyen rangsorolt együttesek kerülnek az urnákba, négy négyes csoportot alakítanak ki. Ezekből az első két helyezett jut tovább a második körbe, a másik kettő pedig „visszaesik” az Európa Kupa csoportkörébe.
A BL első csoportkörét szeptember 15–17. között játsszák, a székelyudvarhelyiek kérték a rendezési jogot.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!