Hirdetés

Bejutottak a felsőházba, érmért adogathatnak az udvarhelyiek

A negyedik idényükben felállnak a dobogóra
Fotó: Erdély Bálint Előd

2021. február 14., 14:28

Fennállása legnagyobb sikerét könyvelheti el a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperliga idei kiírásában. A fiúk a hazai rendezésű torna keretén belül bejutottak a rájátszás felsőházába. Ez pedig azt jelenti, hogy biztosan felállnak a dobogóra, azaz érmet szereznek az országos bajnokságban.

2021. február 14., 14:28

Csütörtöktől vasárnapig a városi sportcsarnokban rendezték a férfi asztalitenisz élvonal alapszakaszának második tornáját, azaz a tavaszi idény mérkőzéseit. A Székelyudvarhelyi ISK-SZAK az élbolyból indította a sorozatot, hat győzelem mellett egy vereséget összegzett az őszi szezonban.

Hirdetés

A György István által felkészített gárda célja az első négy helyen való zárás, azaz a rájátszás felsőházának elérése volt. A remek kezdéssel meg is alapozták, hogy a legvégén ne kelljen számolgatniuk. A Sebastian Loso, György Szilárd, Lucian Filimon és Tamás Szabolcs alkotta együttes az első nap két maratoni meccsen, a végletekig kiélezett játszmákban 3–2-re diadalmaskodott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC és a Konstancai Topstar ellen.

A második nap is jól sikerült, újabb két diadalt zsebelt be a székelyföldi együttes, ezzel pedig eldőlt, hogy biztosan ott lesznek a legjobb négy között a végelszámolásnál. A fennmaradó három mérkőzésen belefért az is, hogy ne szerezzenek pontokat: tíz győzelemmel és négy vereséggel a harmadik pozícióban zárta az alapszakaszt az ISK-SZAK.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Az áprilisi elődöntőben a Bukaresti Steaua lesz az ellenlábasuk, a másik ágon Pristavu Câmpulung–CS Mioveni párharcot rendeznek. A két győztes a döntőt játssza, míg a vesztesek megkapják a bronzérmeket – így már biztosan feláll a dobogóra az udvarhelyi asztaliteniszcsapat.

„Fantasztikus eredmény, amit elértünk. Büszkék lehetünk a teljesítményre, az odavágók során a szinte tökéletes eredmény meghozta, hogy a visszavágók során nem kellett nagyon idegeskednünk.

A csapat érdeme, zsinórban a negyedik idényünk a Szuperligában, ezt pedig most egy éremmel fogjuk megkoronázni”

– összegzett a ISK-SZAK edzője, vezetője, György István.

Az udvarhelyiek számára következik a nemzetközi porondon való szereplés, március végén az Európa Kupa csoportkörének házigazdái lesznek.

Férfi asztalitenisz Szuperliga, tavaszi idény

A Székelyudvarhelyi ISK-SZAK eredményei pontszerzői:

3–2 a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC-kel (Sebastian Loso, György Szilárd 2);
3–2 a Konstancai Topstarral (Loso 2, György);
3–0 a Besztercei VSK-val (György, Loso, Lucian Filimon);
3–2 a Voința Câmpulunggal (Loso, Filimon);
0–3 a CS Mioveni-nyel;
2–3 a Bukaresti Steauával (Loso, Filimon);
1–3 a Pristavu Câmpulunggal (György).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Lebolondozta a sepsiszentgyörgyi játékvezetőt az FCSB mindenható ura

Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Szegeden is kitettek magukért a csíkszéki cselgáncsozók

Eredményesen zárták az idei első Első Beton – Magyar Kupát a csíkszéki utánpótlás dzsúdósok: a rangos nemzetközi tornán öt ország kilencszáz judokája lépett tatamira, a három csíkszéki klub versenyzői pedig összesen tizenegy érmet szereztek.

Csillog-villog a Sepsi Aréna új padlóburkolata

Az előzetes várakozásokhoz képest hosszabb ideig tartott, ám megérte várni: új, kiváló minőségű, többfunkciós padlóburkolatot került a Sepsi Arénába, amely várhatóan hosszú évekig szolgálja majd Sepsiszentgyörgy sportéletét.

Idegenben játszik az FK Csíkszereda és a CFR, kezdődik a téli olimpia – a szerdai sportműsor

Újabb kiszállás vár az FK Csíkszeredára és a Kolozsvári CFR együttesére, közben megkezdődnek a téli olimpia küzdelmei is. A kínálatban kerékpár, futsal, kosárlabda, sznúker és röplabda is szerepel.

Döntőbe jutott a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután az elődöntőben ötméteresekkel 12–11-re legyőzte a görög csapatot.

Közel egy tucat érmet szereztek a székelyföldi dzsúdósok a kolozsvári viadalon

Eredményes hétvégét zártak a székelyföldi korosztályos dzsúdósok a kolozsvári Transilvania Kupán, ahol tizenegyen állhattak dobogóra.

Átalakulóban az FK, hokis meglepetések és az időkérés árnyoldala – Helyzetbe hozunk!

A legújabb részben górcső alá vesszük az FK Csíkszereda háza táján zajló komoly játékosmozgásokat. Megvitatjuk a télies viszonyok hatását a meccshangulatra, valamint kielemezzük a fehérvári utánpótlásnevelésnek Erste Ligára gyakorolt hatását.

Az Eb-döntőért küzd a magyar vízilabdacsapat, hétközi forduló kezdődik a Szuperligában

A görögökkel játszik a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokság első elődöntőjében, három mérkőzéssel elkezdődik a hétközi forduló a labdarúgó Szuperligában. Kupameccsek mellett tenisz, sznúker és pályakerékpározás található a keddi kínálatban.

Focimeccsek, tenisz és kerékpár – a hétfői sportműsor

Zárul a labdarúgó Szuperliga 24. játéknapja, bajnoki mérkőzések az olasz, a spanyol bajnokságból és az NB II-ből. Pályakerékpár-Eb, tenisztornák.

Bejutott az Eb-elődöntőbe a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22–6-ra nyert vasárnap este az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.

Győztest avatnak a hoki Román Kupában, a bajnok otthonában az FK Csíkszereda – a vasárnapi sportműsor

Két esemény kerül a középpontba a vasárnapi sportműsorban: a jégkorong Román Kupa döntőjében a Brassói Corona és a Bukaresti Steaua csap össze, míg a labdarúgó Szuperligában az FK Csíkszereda a regnáló bajnok FCSB otthonában játszik.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!