Orosz István és Seres József edzők tanítványai (a keretben Doina Baciu, Duka Tilda, Gyéresi Anna, Alina Suciu, Iulia Ban, Méhész Anita, Alexandrina Bornert, Fekete Réka, Maria Ciobanu, Bölöni Dalma) a legjobb eredménnyel (3468 ledöntött fa) zárták a selejtezőt, így teljesítették célkitűzésüket: bejutottak a legjobb négy közé.
Az elődöntőben a vásárhelyiek az osztrák Voith St. Pölten ellen játszottak, amelyet 6–2 (3537–3317) arányban legyőztek, teljesítményükkel pedig felülmúlták a várakozásokat. Következett a torna döntője, ahol az Elektromaros játékosai egy lépésre voltak a trófeától, mivel 5–3-ra vesztettek a német KV Liedolsheim csapatával szemben úgy, hogy
mindössze hat ledöntött fával (3403–3397) maradtak alul.
Nagyszerű eredményének köszönhetően a marosvásárhelyi együttes idén is bebiztosította részvételét a kontinens elitkörének számító Bajnokok Ligájába.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Legkésőbb november 1-jétől egységes uniós kezelési díjat kell fizetni az EU-n kívülről interneten rendelt termékek után.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!