Hirdetés

Be kellett érjék a második hellyel

Idén is dobogóra állhatott a Medicina küldöttsége
Fotó: Marosvásárhelyi Medicina

2017. május 30., 13:48

Ezüstérmesként zárta a női ifjúsági röplabda-bajnokságot a címvédő Marosvásárhelyi Medicina. A Temes megyei Buziașon rendezett döntő tornát a vásárhelyiek idei legnagyobb ellenfele, a házigazda Temesvári Agroland nyerte, amely sikerével a korosztály új bajnoka.

2017. május 30., 13:48

A végső győzelemre két legnagyobb esélyes együttes rögtön a hat csapatos, múlt heti torna első fordulójában találkozott a bajnokság döntővel felérő mérkőzésén. A várakozásoknak megfelelően kiegyenlített volt az összecsapás, amely csak a rövidített játszmában dőlt el a temesváriak 15:9 arányú győzelmével.

Az elveszített rangadó után a vásárhelyieknek kevés esélyük maradt a címvédésre, ráadásul második meccsükön a szintén erős ellenfélnek tartott Bukaresti CTF Mihai I. ellen játszottak. A győztes kiléte ismét öt szettben derült ki, de ezúttal a Medicina 15:12 arányban nyert, és tovább folytatta a versengést a dobogós helyekért.

Hirdetés

Könnyed győzelmek a második helyért

A torna folytatásában a Bokor István edző által irányított vásárhelyi csapat jóval könnyebb ellenfelekkel mérkőzött meg, sorrendben a Lugosi ISK-val, a Bukaresti Dinamóval és a Bukaresti CSM-vel, amelyeket magabiztosan, három játékrészben felülmúlt.

A végelszámolásnál a Medicinának ez a három sima győzelem, illetve a Bukaresti CTF Mihai I. (amely a harmadik helyen végzett) ellen aratott nehéz siker elégnek bizonyult a második hely megszerzéséhez,

azonban ahogyan az várható volt, nem volt lehetősége a torna megnyerésére, hiszen az új bajnok, a Temesvári Agroland minden találkozóján győzött, és a vásárhelyiek ellen elveszített két játszma után a végéig már csak egy játékrészben maradt alul. A második hely elérése mellett a vásárhelyiektől Rodica Buterezt a torna legjobb játékosának választották.

Kedvezőtlen sorsolás

Bokor István, a Medicina edzője a torna lejártával úgy nyilatkozott, figyelembe véve az eredményeket, nem csalódottak, viszont nem lehetnek teljesen elégedettek sem. Szerinte nem volt kedvező számukra a sorsolás, amely sokat számított a torna alakulásában.

„Sajnos a mérkőzések sorrendje is közrejátszott az eredményekben, hiszen az első meccset rögtön a legerősebb Temesvár ellen játszottuk.

Ha könnyebb csapattal kezdünk, akkor más eredmények is lehettek volna,

ráadásul az öt játszmás és fárasztó első találkozó után a Bukaresti CTF Mihai I. ellen ismét elvesztettünk két szettet, így nagyjából eldőlt a végső győztes kiléte” – mondta Bokor István, akinek meglátása szerint a játékosok izgulása is rányomta a bélyegét a teljesítményükre, ugyanis tudták, hogy a Temesvár elleni első mérkőzésen dől el a döntő torna.

Az ifjúságiak ezüstérme után következik a Medicina serdülő csapatának döntő tornája, amelyet június 10. és 16. között rendeznek, a helyszínt egyelőre nem jelölték ki. Bokor István edző elmondása szerint kevésbé ismerik az ellenfeleket, de szeretnének ebben a korosztályban is minél jobb helyen végezni.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!