Évek óta a román raliélet egyik meghatározó alakja Stoica Béla, a Brassói Tess Rali főszervezője. A szakszövetség azonban a koronavírus-járvány miatt lerövidítette a versenynaptárat, a kiválasztott helyszínek közül pedig kikerült Brassó.
Ferencz Csaba, a Hargita Rali főszervezője viszont felajánlotta, hogy idén a két versenyt szervezzék meg közösen.
– mondta Stoica Béla.
A brassói rali főszervezője kiemelte, hogy ha nem ápolna szoros kapcsolatot az udvarhelyi szervezőkkel, akkor sokkal nehezebben tudták volna tető alá hozni az összevont versenyt. „Tudjuk, hogy miképp oldjuk meg a feladatokat. Mert most egy olyan lakást terveztünk meg, amelynek két szobája között 100 km távolság van. Ha ez sikeres lesz, akkor a jövőben is meg tudjuk ismételni ezt az együttműködést” – tette hozzá.
Stoica hangsúlyozta, hogy a két város közti távolság nem nevezhető nagynak. „A 2000-es években épp a Hargita Ralin volt már példa arra, hogy az első napot Csíkszeredában, a másodikat Székelyudvarhelyen rendezték, és akkor is a szervizautók mentek egyik városból a másikba, majd vissza. A távolság nem nagy, könnyen meg lehet oldani. Ez leginkább a szerelőknek okozhat gondot. De ha egy helyen is van a szervizpark, és munka van az autóval, akkor dolgozni kell. Ha meg pakolni kell, akkor összecsomagolnak és mennek tovább. A verseny végén pedig megpihennek” – folytatta.
A nagy hagyományokkal rendelkező brassói verseny esetleges elmaradásával kapcsolatban Stoica elmondta, hogy a rali és a város hírnevének egyáltalán nem tett volna jót:
A Hargita Gyöngye Tess Rali szervezői optimisták a hétvégi versennyel kapcsolatban. Reményeik szerint ha az idei bajnokság első futamán elérik az Argeș Ralira benevezők számát, akkor már elégedettek lehetnek. „Minden versenyzőnek érdemes beneveznie, hiszen most csak a legjobb brassói és udvarhelyi gyorsasági szakaszok kerültek be a programba. A szórakozás és egy kiélezett verseny garantált” – zárta a beszélgetést Stoica Béla.
Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő sportkiadványában, az Erdélyi Sport legfrissebb számában jelent meg július 14-én.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!