Szombaton az U12-es korosztály mérkőzései zajlottak, Bándi magabiztos játékkal nyerte selejtezőcsoportját. A főtáblán is nagyszerű formában játszott, 3–1-re verte a budapesti Heller, majd a legjobb nyolc között sima 3–0-val győzte le a szegedi Tanácsot. Az elődöntőben hiába vezetett 2–1-re a verseny első számú kiemeltje, Straubinger Balázs ellen, a Budapesti KSI játékosa fordított, és 3–2-re nyert,
így a verseny végén Bándi Tamás nyakába a bronzérmet akaszthatták.
Az U13-as korosztály vasárnap állt asztalhoz, ebben a versenyben már három udvarhelyi volt érdekelt, Karácsony Dániel, Mózes Botond, illetve az egy évvel nagyobbak között is szerencsét próbált Bándi. Karácsony és Bándi szettveszteség nélkül jutott túl selejtezőcsoportján, míg Mózes második lett, így nem jutott a főtáblára.
Az első fordulót mindkét udvarhelyi sikerrel vette. A sorsolás nem kedvezett az amúgy magabiztosan játszó Karácsonynak, a második fordulóban nem bírt az első kiemelt és későbbi bajnok Huzsvár Erikkel.
A másik ágon Bándi nagyszerűen helytállt, hatalmas mérkőzésen búcsúztatta a harmadik kiemelt Balogh Andrást, majd 3–0-ra verte a ceglédi Hörömpőt.
A legjobb nyolc között megismétlődött a szombati elődöntő, Bándi 3–1-gyel visszavágott Straubingernek.
Az elődöntőre már elfogyott az erő a tolnai Balogh Bence ellen, a verseny második számú kiemeltje magabiztosan győzött, így Tamás a nagyobbak közt is a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!