Bombaerős ifjúsági verseny helyszíne volt az elmúlt napokban Berlin, ahol a romániai válogatott színeiben a csíkszeredai Lajos Orsolya (63 kg-os súlycsoport) és a háromszéki Balogh Hanna (70 kg) is tatamira lépett. Balogh Hanna az ötödik, Lajos Orsolya pedig a hetedik helyen végzett.
„A Berlinben megrendezett Európa-kupán a 70 kg-os kategóriában, az U21-es korosztályban harcoltam, ahol az 5. helyet szereztem meg.
Hamarosan megkezdem a felkészülést az Európa-bajnokságra. Mivel éremért küzdöttem Berlinben, szoros meccseken, úgy érzem, van esély arra, hogy kivigyenek a szeptember elején esedékes kontinensbajnokságra” – nyilatkozta Balogh Hanna a Székely Sportnak.
Tapasztalatokkal tért haza Lajos Orsolya, a VSK Csíkszereda versenyzője is. „Magas színvonalú volt a hétvégi verseny.
A következő viadalra készülök, ami a szeptemberi ifjúsági Balkán-bajnokság lesz” – mondta el portálunknak Lajos Orsolya.
A romániai küldöttség három érmet szerzett Berlinben: Alexandru Bogdan Petre (100 kg) arany-, míg Laura Bogdan (48 kg) és Lucia Catană (52 kg) bronzérmes lett.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!