Hirdetés

Bajnokot avatnak az 1. Ligában

Fotó: Boda L. Gergely

Szombaton azonos időpontban játsszák a labdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásának három mérkőzését. A 10., utolsó fordulóban kiderül az idei bajnok neve: az FC Viitorul és a Bukaresti Steaua holtversenyben az élen állnak, de az elsőségre még a Dinamónak is maradt esélye.

A bajnokságot sokáig vezető FC Viitorul (41 pont) továbbra is főesélyesnek számít, hiszen ha megnyeri a Kolozsvári CFR elleni hazai mérkőzését, története során először bajnok lehet. A bukarestiek – a szintén 41 pontos, a CS U Craiova ellen otthon játszó Steaua és a 39 ponttal harmadik, az Astra Giurgiut fogadó Dinamo – a Konstanca megyeiek botlása nélkül még győzelemmel sem léphetnek az első helyre.

Amennyiben a szombati meccsek után a Viitorul és a Steaua között kitart a pontegyenlőség, akkor az egymás elleni eredmények alapján rangsorolva Gheorghe Hagi alakulata javára dől el a csata,

Hirdetés

mivel a play-offban egy döntetlen mellett legyőzte a Steauát. Hármas pontegyenlőség esetén viszont a Viitorul ellen korábban győztes és a Steauánál jobb gólkülönbséggel rendelkező Dinamo lesz a bajnok.

Kulcsszerepük lehet az ellenfeleknek

Sokan hangoztatják, hogy a listavezető Viitorul vendégeként pályára lépő CFR-nek kulcsszerepe lesz a bajnoki cím sorsában, mert többek szerint a negyedik helyen álló kolozsvári csapat van elég jó ahhoz, hogy megállítsa ellenfelét. A klub csődvédelmi eljárása miatt az európai porondtól eltiltott együttesnek viszont már semmilyen motivációja nem lesz az utolsó fordulóban, mint ahogyan az ötödik Craiova és a hatodik Astra is valós tét nélkül játszik majd a Steaua és a Dinamo ellen.

Hogy végül hármuk közül mely együttes nyeri meg a bajnokságot, az szombaton este derül ki, a Hivatásos Labdarúgó-liga (LPF) ezért mindhárom, azonos időpontban, 20 órától kezdődő mérkőzésre küld egy trófeát a zökkenőmentes ünneplés garantálásához.

Még kilátástalanabb helyzetben az ASA

Az alsóház következő hétvégi, 11. fordulójából előrehozott szerdai mérkőzésen az előző hazai meccsén a Marosvásárhelyi ASA-t legyőző Concordia Chiajna (23 pont) újabb értékes három pontot szerzett, mivel ismét otthon 3–1-re legyőzte a Temesvári ACS Polit (22), amelyet így megelőzött a tabellán, és összetettben feljött a biztos bennmaradást jelentő 11. helyre.

Ezzel az eredménnyel a Marosvásárhelyi ASA még távolabb került a kiesés elkerülésétől, hiszen már 9 pontos hátrányban van a pótselejtezős helyre visszacsúszott Temesvári ACS Politól.

A hétvégi, 10. fordulóban a vásárhelyi együttes csak hétfőn 18 órától hazai pályán játszik, az FC Botoșani-t fogadja. Labdarúgó 1. liga, 11. forduló, előrehozott mérkőzés: Concordia Chiajna–Temesvári ACS Poli 3–1 (1–0), gólszerzők: Pena (24.), Albu (84.), Feussi (90+3.), illetve Mailat (75.).

Labdarúgás, 1. liga, rájátszás, 10. forduló:
felsőház:
szombat:
20.00 FC Viitorul–Kolozsvári CFR
20.00 Bukaresti Steaua–CS U Craiova
20.00 Bukaresti Dinamo–Astra Giurgiu
alsóház:
péntek:
20.30 Medgyesi Gaz Metan–FC Voluntari
vasárnap:
18.00 Temesvári ACS Poli–Jászvásári CSM Poli
hétfő:
18.00 Marosvásárhelyi ASA–FC Botoșani
20.30 Zsilvásárhelyi–Concordia Chiajna

Az FRF átalakítaná az alsóházi rájátszást

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) átalakítaná az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alsóházi rájátszásának versenykiírását – értesült a Gazeta Sporturilor sportnapilap. Az izgalmasabb csatákat célzó elképzelés szerint a play-out körmérkőzéseire két négycsapatos csoportra osztanák a mezőnyt, hogy aztán oda-visszavágó alapú osztályozók sorozataival rangsoroljanak. Az első helyezettek először a másodikakkal játszanának, majd a továbbjutók egymással küzdenének meg. A győztes a felsőházi rájátszás utolsó, még európai kupasorozatban való részvételt jelentő helyén végzett csapat ellen lépne pályára az Európa Liga-szereplésért. A csoportok harmadik és negyedik helyezettjei ugyancsak keresztbe játszanának először a bennmaradásért. A vesztesek kiesnek, a győztesek pedig egymás ellen folytatják a bennmaradásért. Aki ebben a „körben" alulmarad, az a másodosztályú bajnokság harmadik helyezettjével játszana osztályozót az élvonalbeli indulásért. Ezt a rendkívül bonyolult rendszert ugyanakkor csak a Hivatásos Labdarúgó-liga (LPF) vezethetné be, a testület pedig jelenleg nincs „baráti viszonyban" a szövetséggel, amely a május végi közgyűlésén alapszabály-módosítással szeretné rákényszeríteni az 1. ligára annak a pénzügyi szolidaritásnak az elvét, amelyet az LPF korábban elutasított.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!