A múlt hétvégén Marosvásárhelyen, a Szász Albert Sportiskola termében megrendezett döntőn a Székelyudvarhelyi Fások és a Marosvásárhelyi ISK közös csapata duplázott, hiszen egy hónappal korábban a serdülő, 17 év alatti birkózók versenyében is győzött.
Bodrogi Csaba, Fazakas Csaba és Vlad Dragoș edzők tanítványai
nagyot küzdöttek a bajnoki címért
a második helyezett, ugyancsak közös csapattal indult CSM Onești-tel és Resicabányai VSK-val, amelyet végül sikerült legyőzniük, a harmadik helyen pedig a Zilahi ISK végzett.
„Kiélezett küzdelem volt Onești-tel és Resicabányával, mivel az utolsó két mérkőzés előtt 4–4 volt az állás, de végül 6–4-re sikerült nyernünk.
– nyilatkozta Bodrogi Csaba, a Fások SK edzője. Hozzátette, rendkívül megnehezítette a dolgukat a szövetség abbéli meggondolása, hogy az iskolakezdésre tette ezt a versenyt, mivel nem volt könnyű számunkra összehívni és edzésben tartani a fiúkat.
A közös csapat számára szeptember végén még keményebb erőpróba következik, ekkor tartják ugyanis szintén Marosvásárhelyen a felnőtt csapatbajnokság döntőjét, amelyen ismét megcélozzák a bajnoki címet. Ez
óriási eredmény lenne, mivel ezt az utóbbi húsz-harminc évben nem sikerült egy székelyföldi együttesnek sem megszereznie.
A székelyudvarhelyi és marosvásárhelyi közös csapat tagjai: Józsa Sándor, Gombos Erik (57 kilogrammos súlycsoport), Tófalvi Richárd, Palló Márk (61 kg), Alex Matea (65 kg), Biró Krisztián (70 kg), Nyulas Előd (74 kg), Kovács Krisztián (79 kg), Tudor Racoțan (86 kg), Grónik Eduárd (92 kg), Lőrincz Botond (97 kg), Laiber Engelhárd, Monai Alex (120 kg).
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!